2000-ben a közvélemény 64%-a támogatta az eutanáziát

A Medián 2000. decemberi felmérése szerint a megkérdezettek háromnegyede hallott már az eutanázia fogalmáról és 70 százalékuk többé-kevésbé pontosan meg is tudta fogalmazni saját szavaival, hogy ez mit jelent.

A felmérés szerint 64% támogatja az eutanáziát, 31% ellenzi és mindösze 5% bizonytalan. A támogatók közül 67% az aktív eutanáziát is támogatja.

Összességében a magyar közvélemény az eutanáziával kapcsolatban sokkal inkább szkeptikus, mintsem megosztott. Míg az azzal szemben felhozható legtöbb ellenérvnek a válaszadóknak csak kevesebb mint egyharmada ad igazat, addig 41 százalékuk ért egyet azzal az állítással, hogy lehetetlen az esetleges visszaéléseket tökéletesen kiküszöbölni.

Az elemzés megtekinthető itt.

Forrás: Medián

Eluana

2009 februárjában Olaszországban meghalt Eluana Englaro, miután az orvosok megszüntették mesterséges táplálását. Eluana egy autóbaleset után, 17 éve esett kómába. Több, mint nyolc évi jogi csatározás után Eluana édesapja végül tavaly novemberben kapta meg az engedélyt, hogy lánya mesterséges táplálásának leállítását kezdeményezze.

A bírói döntés után az események a már jól ismert forgatókönyvet követték. A betegágy körül megjelent a politika: Silvio Berlusconi kormánya mindent megtett, hogy a döntést megváltoztassa. Eluana halálakor a Szenátus éppen a kormány törvénytervezetét tárgyalta, amely megtiltotta volna a mesterséges táplálás megszüntetését. Berlusconi néhány nappal korábban kormányrendeletet hozott az ügyben, amit azonban az államfő — a hatalmi ágak szétválasztásának elvére hivatkozva — nem volt hajlandó aláírni.

A teljes történet és hozzászólások itt.

Forrás: bioetikablog.hu

Eutanázia kérdőív

Találtam egy oldalt, ahol néhány kérdés megválaszolásával az eutanázia kérdéséhez való viszony felmérésében lehet részt venni.

Sajnos az eredményről semmit nem tudok, talán egyszer nyilvános lesz a tanulmány is, amit a válaszok alapján az egyetemisták készítenek. Az sem derült ki számomra, hogy meddig várják a válaszokat.

Ennyit lehet tudni:

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának első éves hallgatói vagyunk, és az Orvosi szociológia tantárgy keretein belül egy kutatást végzünk arról, hogy miként viszonyul a mai magyar társadalom az eutanázia kérdéséhez. Kérjük az alábbi kérdőív kitöltésével járuljon hozzá felmérésünkhöz.

Köszönjük!

A kérdőívet itt lehet kitölteni:

http://www.eutanazia.extra.hu/

Apróhirdetés

„Zágrábi albérletben élő 3 gyermek édesanyja veséjét árulja. A létfenntartáshoz felvett kölcsönök kamatait nem győzöm törleszteni és most már torkig vagyok mindennel. Egészséges vagyok, vércsoportom AB negatív

Feladva: 2009. május 25.”

A fenti, döbbenetes apróhirdetésre egy évek óta Zágrábban élő és dolgozó olvasónk hívta fel a figyelmet. Nem a Harmadik Világból, fekete-afrikai vagy indiai bádogvárosok távoli mélynyomorából, hanem innen a szomszédból, a mesés tengerpartú Horvátország fővárosából kényszerül egy édesanya végső elkeseredésében mindannyiunk legnagyobb kincsének, az egészségének kiárusítására.

Ehhez hasonló apróhirdetés nem kizárt, hogy nálunk is előfordul. Távoli szegény országok kapcsán e tárgyban ugyan ellentmondásos hírek keringenek, gyakran a szenzációhajhász média ki is színezi a valóságot, de szinte biztos, hogy a szervkereskedelem nem pusztán mendemonda és nyilvánvaló, hogy nem a veséjét eladók számára igazán bombaüzlet mindez, hanem a közvetítőknek. A donorok pedig egytől egyig nyomorgó, kiszolgáltatott embertársaink. Akiknek az élete elvileg ugyanannyit ér, mint bármely másik homo sapiensnek e bolygón. Gyakorlatilag persze inkább fabatkányit a dollár-, euró-, jen- vagy font milliónyira taksált gazdag nyugati megrendelőkéhez képest.

Sajnos vannak olyan sanyarú sorsú testileg többé-kevésbé egészséges emberek, akiknek még talán egy élelmes korú, ám betegségét megelőzően teljes életet élt, kegyes halálra vágyóhoz képest is siralmasabb a helyzetük.

Köszönet A-nak.

Hospice

Már régebben is hallottam a hospice hálózatról, de eddig nem nagyon foglalkoztatott a dolog, kb. annyi elképzelésem volt róla, hogy az elfekvőket is lehet kultúrált formában működtetni. Most azonban meglepődtem: ha kicsit továbbgondolom, ez a mozgalom/ellátási forma akár elérhetővé is teszi a kegyes halált. Közlésük szerint "A palliatív ellátás olyan megközelítés, amely az életet megrövidítő betegség kísérő problémáitól szenvedő páciens és családja életminőségét javítja azáltal, hogy megelőzi és csillapítja a szenvedést a fájdalom, a fizikai, pszichoszociális és spirituális problémák meghatározásával, kifogástalan értékelésével és kezelésével."

"Nem tesz semmit a halál megrövidítése és meghosszabbítása érdekében".
Itt jelentkezni lehet önkéntes segítőnek is, bár az itt leírtak alapján erre nem mindenki alkalmas, bármennyi jószándékkal is van telve a lelke.

A hospice - a haldokló, elsősorban daganatos betegek életminőségét javító - szolgálatok vezetőinek állásfoglalása szerint az egyre jobb palliatív terápiák mellett nincs létjogosultsága az eutanáziának. A palliatív terápia a súlyos állapotban lévő, haldokló betegek sokoldalú testi, lelki, szociális ellátása. A palliatív terápia lényege, hogy a beteg életét megpróbálja úgy javítani, hogy élete végéig egy viszonylag elfogadható életminőségben éljen és ne kívánja feltétlenül a halált.

A hospice-pallitatív ellátást az ország egész területén igénybe lehet venni bentfekvő, bejáró/ambuláns és otthoni felügyelet formában. A gyógyíthatatlan beteget és családját akár a betegség korai szakaszától kezdve kísérik, egészen az általuk agonális szakasznak megfogalmazott végig. Gondozásba akkor kerülnek, ha kuratív kezelésben már nem részesülnek (ez az én értelmezésemben azt jelenti, hogy gyógyszerekkel, kezeléssel állapotuk nem javítható, azaz már nincs remény).

Ami miatt én úgy gondolom, hogy az eutanázia egy formája (bár ezt a ők elutasítják), vagy azzá válhatna, az a szemléletmód, ahogy a haldoklóról és állapotáról írnak: csillapítja fájdalmát, a halált természetes folyamatként kezeli, nem avatkozik bele. A családot is igyekszik felkészíteni az elkerülhetetlenre, megérteti vele, hogy már nincs tovább. Mindezt úgy, ahogy a haldokló akarja... ha otthon, hát otthon...

A weboldalukon többek között ezeket az elveket fogalmazták meg:

A hospice szeretetteljes ápolást és gondozást biztosít olyan betegek számára, akiknek betegsége előrehaladott, kuratív terápia helyett csak palliatív kezelésre szorulnak és akiknél a halál valószínűleg rövidesen bekövetkezik.
A hospice speciális szellemiség, filozófia: a haldoklóval való együttélés, a haldokló bevonása egy közösség életébe, olyan környezet, körülmények biztosítása, amelyben a haldokló megmaradt fizikai, szellemi képességeit, készségeit használni, élvezni tudja. A közösség életének középpontjában a haldokló beteg áll.
A hospice - gondozást biztosító szervezetek a lehető legmagasabb színvonalú orvosi, ápolási, lelki és szociális támaszt nyújtják a betegeknek és családjaiknak a betegség tartamára és a gyász időszakában.
A hospice-mozgalom törekvése az élet minőségének javítása, az emberi élet egy rendkívül értékes időszakának gazdagítása és annak biztosítása, hogy az emberek ne adják fel az életet a halál "valódi" pillanatáig.
A hospice-szemlélet a meghalást az élet részének s olyan folyamatnak tekinti, amelyet sem rövidíteni, sem mesterségesen meghosszabbítani nem szabad. A szerető odafordulás a beteghez értelemmel töltheti meg ezt az életszakaszt is.
Ez az életigenlő alapállás határozottan elutasítja és kizárja az eutanázia lehetőségét.
A hospice-gondozás célja sokkal inkább az, hogy a beteg panaszmentesen éljen élete utolsó percéig: családja, barátai és gondozói szeretetével körülvéve.
A hospice mindenben segíti a beteg elbúcsúzását az élettől és a hozzátartozóktól, s kívánság szerint a beteg halála után a családtagokat is támogatja gyászukban.
A beteg személy emberi méltóságát élete utolsó percéig tiszteletben kell tartani. Ez a magatartás megkívánja a beteggel szembeni őszinteséget, hogy egyenrangúként kezeljék, sőt esetleges példamutatását elismerjék.
A beteg, a haldokló nem az ápolás, gondoskodás tárgya, hanem egyenrangú embertársunk.
Szeretet, barátság, megértés, empátia, gondoskodás, szolgálat -ezek a hospice mozgalomban tevékenykedők jellemzői, hogy a hospice valódi "menedékhely" (=hospitium) lehessen a súlyos betegek számára.
A hospice multidiszciplináris team-je segíti a halál elfogadását. így válik lehetségessé az élet a haldoklás folyamatában is, méghozzá sokszor különös intenzitással.
A meghalás rendszerint hosszabb folyamat, amely támogatásra szorul. Ebben kell részt vállalnia a hospice munkatársaknak: a beteg mellett lenni, nemcsak a gyakorlati segítségnyújtás miatt, hanem hogy lelki támaszt nyújtsanak, ne hagyják magára, és ezzel is megbecsüljék és elismerjék a haldokló személyiségét. Ideális esetben bensőséges emberi kapcsolat alakulhat ki a beteg és gondozója között, ami mind a gondozót, mind a gondozottat gazdagabbá teszi.
A lelki- és személyiségfejlődés lehetséges a haldoklás alatt is.
A hospice tiszteletben tartja minden beteg vallásos meggyőződését - bármilyen felekezet tagja is - és vallásgyakorlását minden területen lehetővé teszi.
A hospice ugyanígy tiszteletben tartja a nem hívő beteg meggyőződését és kívánságait is.
A hospice szolgálat munkatársai egyéni vallási meggyőződésüket nem erőszakolhatják a betegekre, de tőlük sem tagadható meg, hogy saját hitük ill. meggyőződésük szerint viselkedjenek és beszéljenek a betegekkel.
A haldokló betegek gondozásának ma hiányzó három feltételét kell a hospice-nak mindenképpen biztosítania: helyet, időt és kompetenciát.
A halál ma: totális izoláció, pedig a haldoklók nagyon intenzív gondozást, sok szeretet igényelnek. Ez elsősorban a hospice-szellemű haldoklógondozás keretein belül biztosítható.
A hospice - mozgalom törekvéseivel el szeretné érni, hogy a társadalom tudatosabban viszonyuljon a halálhoz.

"Ön élete utolsó percéig fontos nekünk, s mi nemcsak azért fogunk mindent elkövetni, hogy békében halhasson meg, hanem hogy mindvégig emberhez méltóan tudjon élni."

Dr. Cicely Saunders, a modern hospice mozgalom megalapítója
London, St. Christopher's Hospice

www.hospice.hu

Azt, hogy mennyire működőképes ez a dolog, nem tudom, de a lényeg, hogy van már lehetőség "valamire".

Köszönönet Grétának az írásért.

Vivien

Szüléskor oxigénhiányban szenvedtem - anyum visszatartott, az orvos aludt, az ápolónők éppen váltották egymást, egyik sem volt anyum mellett. Valószínűleg a köldökzsinór megnyomódott, de csak feltételezés, mert egészségesen adtak ki a kórházból.

3 éves koromig nem is jöttek rá mi bajom van: az idegrendszerem sérült, féloldalasan bénultam.

Orvosról orvosra, már másfél évesen műtötték a mindkét bokám kétszer, mert belbokára léptem. A szemem (jobb szemem kancsal, rövidlátó, a pupilla nem húzódik fényre) hatévesen.

Általánosba nem akartak bevenni, mert mi van, ha szellemileg is sérültem - iq tesztre küldtek, ahol átlagon felülinek bizonyultam (most már visszacsúsztam :D).

Szüleim már előbb el akartak válni, kb. 4 hónapos házason, amikor anyum rájött, nem is ezt akarta, de mivel vidéken születtem, így muszáj volt maradnia. Teljesen mindegy volt a részükről, hogy milyen állapotú vagyok, ők így is úgy is ilyen életet éltek volna. Ezt onnan tudom, hogy miután kirepültem a családi fészekből, továbbra is folytatják a se veled se nélküled kapcsolatukat.

Testvérem nincs. Anyumnak volt egy elrettentő példája: az egyik ismerősömnek azt mondták nyugodtan szülhet, de a második gyermek sokkal betegebb lett. Igaz, anyumnál ez nem állt volna fel, mert nem genetikailag sérültem, mint a lányok, hanem csak egy baleset következtében. De nem merte bevállalni, így amikor terhes lett (olyan 2 éves voltam, még nem tudták, mi bajom), elvetette, később pedig nem akart, mert akkor az öcsém/húgom csak az autóban nőtt volna fel, mert engem naponta vittek tornára, úszni, a Petőbe, stb.

A szüleim viszonya most is ugyanolyan, mint amikor 17 évesek voltak. Szóval ebbe tényleg nem szólt bele az élet. Csak ők nem nőttek fel. :) Elváltak, összejárnak, kibékülnek, szakítanak, féltékenykednek, mással vannak.

Teljesen önálló vagyok, ha azt nem vesszük, hogy mondjuk nem tudok korlát nélkül lépcsőzni, vagy nem tudok felállni egyedül a mozgólépcsőre.

Nógrád megyébe jártam gimnáziumba, utána Szegedre jelentkeztem az egyetemre francia-kommunikáció szakra. Most fogok végezni, ha nem leszek nagyon lusta :) Egy garzonban lakom egyedül, van két görényem, amiknek gondját viselem. A jelenlegi barátom budapesti, így három helyen szoktam tartózkodni: Szeged suli időben, Pest és Pásztó meg a szünetekben. Pásztón lakik apum, anyum Budapesten dolgozik, így hétvégéken szokott hazamenni, amikor mindhárman otthon vagyunk. Eddig csak egészséges barátaim voltak - talán elzárkózom attól, hogy mozgássérülttel járjak, de lehet, hogy csak nem olyan közegben mozgok.

A legnagyobb gondot a munkakeresésben találtam. Igazi diákmunkákra nem mehettem, mert a fizikai munkákra nem vettek fel, még akkor sem, ha tudom, hogy képes lettem volna rá. Több helyen még nem próbálkoztam, szóval erről még nem tudok nyilatkozni.

Én szüléskor sérültem, de nagyon okos nagybátyám a szüleim szemére vetette, miért nem vetettek el, ha úgyis tudták, hogy ilyen leszek... Nehezen tudhatták volna, ha még a szülésorvosom sem volt tisztában azzal, hogy oxigénhiányos lettem... A nagybácsival eltávolodtunk egymástól, de nem miattam. Anyagi ügyek miatt összeveszett a két család. De amíg jóban voltunk, rengeteget voltam náluk, az unokatesóimmal rengeteget játszottunk: bunkert építettünk az erdőben, legóztunk, kardoztunk, homokoztunk... Egyébként én ezt nem hallottam, anyumnak mondta, ő adta tovább. De ezen se csodálkoztam.

Köszönet Viviennek, hogy megosztotta saját élete történetét.

Élő végakarat

A jogintézmény, amelyet éppen az eutanázia–kérdés könnyítése végett hívtak életre, csaknem egy évtizede működik több fejlett államban. Angol elnevezésének - "living will", vagy "advance directive" - nincs pontos magyar megfelelője, talán "az orvosi kezelésre vonatkozó végakarat" fedi legjobban a fogalmat. Lényege, hogy a nagykorú, beszámítható személy hivatalos iratba foglalva kijelenti: ha bármely okból olyan állapotba jutna, amelyben haldoklása visszafordíthatatlanná válik, nem óhajtja az agóniáját meghosszabbító orvosi kezelések további alkalmazását. Olyan végakaratot tesz tehát, amely nem a vagyontárgyakra, hanem magára a nyilatkozóra vonatkozik. Természetesen nem konkrét szakmai utasítást ad az orvosnak, csupán részt kér a saját teste, illetve élete feletti rendelkezésből.

Hazánkban ezidáig csak Pécsett vizsgálták az „élő végakarat" bevezetésének lehetőségét. A kezdeményezést követő érdemleges eredményt hozó folytatás időközben ugyan elhalt, az összegzés azóta is íróasztal mélyén pihen, de a 90-es évek közepén készült felmérés megállapításai jól mutatják az eutanázia általános dilemmáját.

A szóban forgó felmérés a pécsi orvosegyetem Magatartástudományi Intézete, illetve a pécsi Szocio-Gráf Közvéleménykutató Intézet közös munkája volt. A vizsgálat azért is érdekes, mert hasonló kezdeményezésre azóta sem került sor nálunk, pedig egyre aktuálisabb a probléma, hiszen évente több mint harmicezren halnak meg tumoros megbetegedésben, a szív,-és érrendszeri, illetve agyi katasztrófák miatti halálozások száma szintén kimagasló. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy visszafordíthatatlan kór esetében, amikor a beteget már csak gépek tartják életben, akarja-e vállalni a szenvedést.

A kutatás során ötszáz magyar orvost kérdeztek meg, miként fogadnák olyan jogintézmény bevezetését, amelyben bárki előzetes nyilatkozatot tehet arról, hogy esetleges gyógyíthatatlan betegsége végső stádiumában milyen életmeghosszabbító beavatkozásokat kíván majd elutasítani, illetve akarja-e élete fenntartását végleges cselekvőképtelenségének beállta esetén is? 
A megkérdezett doktorok majd kilenctizede igennel válaszolt arra, joga van-e a betegnek részt vennie a róla hozott, akár életben maradásáról vagy haláláról szóló kezelési döntésekben. A kezelésre vonatkozó előzetes rendelkezés jogi intézményének hazai bevezetéséről viszont már jobban megoszlottak a vélemények. A megkérdezetteknek mintegy hatvan százaléka vélte úgy, hogy szükség lenne erre. Néhány ellenzőben felvetődött a kiszolgáltatott beteggel szembeni visszaélésektől való félelem, vagy az, hogy a végakarat készítését a hozzátartozók anyagi helyzete is befolyásolhatná.

Az eutanázia egyre feszítőbb problémáját a szakértők szerint az orvostudomány, az orvosi technika szédületes iramú fejlődése hozta felszínre. Az esetek többségében ugyanis - bármennyire antihumánusan hangozzék is ez - ma már csak elhatározás (és persze pénz) kérdése, meddig nyújtsák el egy-egy haldoklás folyamatát - a "szép" meghalásra tehát egyre rosszabbak a kilátásaink.

Mindaddig azonban, amíg nálunk főként az egészségügyön belül szemérmes csend, illetve túlnyomó részben visszautasítás övezi az eutanáziát, ezért mindenki olyan módon hal meg, ahogy azt az orvos szakmai szempontból megfelelőnek ítéli. Európa több országában azonban már jóval előbbre járnak, hiszen már megszülettek a törvények az eutanázia szabályozásáról.

Forrás: Weborvos - Erdei Éva

Egyetlen előzés

Szeretnék megosztani egy történetet az emberekkel. Nem írtam neveket, úgy döntöttem, nem lenne túl szép dolog, remélem, nem gond.

Egy volt barátommal történt nemrégiben. Jóban voltunk, egy iskolába jártunk, vidám fiú volt, mindenki szerette őt, én is kedveltem, hogy ne kedveltem volna, mikor annyit segített nekem. Aztán az útjaink elváltak, mikor kijártuk az iskolát, azóta párszor láttam a buszon, odaintegetett nekem mindig kedvesen, egészen helyes fiú lett belőle.

És nemrég hallom, hogy meghalt az édesapja. Egy fatális véletlen, egy kanyarban előző felelőtlen vezető, szegény férfi nem tehetett semmit, ártatlan áldozat lett.

Hogy kiket hagyott hátra? Ők az igazi áldozatok. Egy feleséget és két fiút, akik előtt még az egész élet ott áll. Vagy csak állt. Az édesanyjuk ugyanis ágyhoz van kötve, súlyos gerincproblémái vannak, nem tudja ellátni magát, gondozásra szorul ő is, kórházban van, alig életben.

A két fiút ellátja egy ideig a két megmaradt nagyszülő, de meddig? A barátom öccse alig öt éves, mégis tisztában van a dolgok komolyságával. A bátyja pedig kezd tönkremenni a családja széthullásába. Rossz bandába keveredett, mikor látom a buszon, alig ismer meg, és igazság szerint én is alig ismerem meg őt.

Az édesanya élet és halál között van, gépek tartják életben.

Ha le lehetne kapcsolni a gépeket, és átküldeni a remélhetőleg jobblétbe, helyes döntés lenne e elvenni a két fiútól a tudatot, hogy az anyjuk életben van, ha nem is az anyjuk már többé? Vagy csak ront a helyzeten, hogy itt van még, miközben már nincsen itt?

Lehet e még valahogyan segíteni a barátomon? Az öccsének is ez lesz a sorsa, mint neki? Mi lesz, ha a nagyszülők már nem lesznek ott nekik?

Annak a vezetőnek csak fél percet kellett volna várnia, hogy nyugodtan előzhessen, akkor most nem lennének ebben a helyzetben a fiúk. Ott lenne nekik a tisztességesen dolgozó apjuk, hogy megóvja őket a testi-lelki sérüléstől. De nincsen... az anyjukat elvenni mennyire lenne helyes cselekedet?

Köszönöm a lehetőséget, hogy megoszthattam ezt veletek.

Köszönet L-nek, hogy megírta a történetet.