B. Györgyi és Andrea

Egyesek szerint az emberi méltósághoz való jog olykor elõnyben részesíthetõ az élethez való joggal szemben

Ki dönthet az elmúlásról?

B. Györgyi 1993 szeptemberében a halálba segítette 11 éves, gyógyíthatatlan beteg kislányát, Andreát. A gyermek fájdalmakkal küszködött, a halál két-három hónapon belül bekövetkezett volna. Andrea maga kérte édesanyját, segítsen véget vetni szenvedéseinek. Az anya a kislány fürdõvizébe dobta a hajszárítót, ám az áramütés nem volt halálos, ezért a gyermeket a víz alá nyomta.

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Az eset Magyarországon történt; a bíróság elsõ fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az asszonyt. Az indoklás szerint az anya aktív eutanáziát gyakorolt, és szeretetbõl ölt. A legfelsõbb bíróság 1995 októberében érvénytelenítette a szabadságvesztés felfüggesztését háromévi próbaidõre, és az anya tettét kegyeletbõl elkövetett cselekedetnek értékelte. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök 1996. május 10-én kegyelembõl négyévi próbaidõre felfüggesztette a kétévi börtönbüntetés végrehajtását.

Hollandiában a parlament szabad utat adott az eutanáziának, Magyarországon az Alkotmánybíróság nyolc éve nem tudott dönteni errõl a kérdésrõl. Egyes alkotmányjogászok szerint az alaptörvény nem zárja ki a kegyes halál alkalmazását, a orvosok többsége – nyilvánosan – inkább ellenzi, mint helyesli az eutanáziát. A rákbetegek szövetségének vezetõje úgy véli: a társadalom és az egészségügy egyelõre jogilag sem, erkölcsileg sem készült fel a bonyolult kérdés kezelésére.

Világszerte élénk reakciókat váltott ki, hogy a holland parlament vállalta és kimondta: az elviselhetetlen szenvedésnek kitett gyógyíthatatlan beteget saját kérésére az orvos halálba segítheti, pedig a kegyes halál intézménye ebben az országban hallgatólagosan már korábban is mûködött. Mivel Magyarországon elmarasztaltak egy anyát azért, mert saját kezével segítette halálba szenvedõ, gyógyíthatatlan gyermekét, több jogász is foglalkozik a témával. Arra várnak választ, hogy az emberi élethez és méltósághoz fûzõdõ alkotmányos alapjognak együttesen kell-e érvényesülnie, vagy elválasztható-e egymástól. Egyesek véleménye szerint bizonyos esetekben az emberi méltósághoz való jog elõnyben részesíthetõ az élethez való joggal szemben. Egy gyógyíthatatlan és elviselhetetlen kínoknak kitett beteg akár kérheti is szenvedése megszüntetését. Akadnak, akik szerint az eutanázia a ma hatályos alkotmánnyal sem ellentétes. Mégis kérdéses, dönthet-e az orvos az élethez való jog érvényesülésérõl.

Az alkotmányjogászok úgy vélik, a holland parlament döntése is a jogfejlõdés lehetséges irányát jelzi, vagyis azt, hogy elõbb-utóbb el kell ismerni a betegek teljes önrendelkezési jogát, amelynek az életre és az emberi méltóságra is ki kell terjednie. A szakértõk – legalábbis Magyarországon – mégis legföljebb a passzív eutanázia legalizálására látnak reális esélyt: arra, hogy az orvos beszüntethesse az élet fenntartásához nélkülözhetetlen kezelést. Ennek azonban ki kell dolgozni a jogi garanciáit; elképzelhetõ, hogy a bíróság mondja ki a végsõ szót.

Az orvosi szaktekintélyek véleménye is különbözõ. Sokan elutasítják az eutanáziát, mert "ez civilizált környezetben is" nehezen szabályozható probléma. Állapontjuk szerint lehetetlen olyan jogszabályt alkotni, amely egyértelmûen meghatározná a kegyes halál eseteit, s amely kizárná a döntésrõl szóló utólagos vita lehetõségét. Ráadásul a hippokratészi eskü nem teszi lehetõvé, hogy az orvos közremûködjön az emberi élet kioltásában. Az eutanázia engedélyezését elképzelhetetlennek tartja a rákbetegek szövetségének elnöke is. Szerinte az emberi önrendelkezés alapján elfogadható, hogy a beteg döntsön e kérdésben, ám Magyarországon az emberi méltóságot tiszteletben tartó gondoskodást sem tudják biztosítani a haldoklónak. A társadalom és az egészségügy jogilag és erkölcsileg is felkészületlen az eutanázia kezelésére. A rákbetegek pedig a halál közeleségét érezve egyre jobban ragaszkodnak az élethez.

Forrás: Új Szó - Szlovákiai Magyar Napilap

Eutanázia turizmus, avagy határokon átívelő humanitárius segítség?

Azok, akik a kegyes halált választják a további szenvedések elkerülése érdekében, a svájci Dignitas nevű non-profit szervezethez jelentkezhetnek be. A Dignitast 1997-ben alapították, és a világ bármely részéről fogadnak betegeket. A legtöbb esetben bénulásban, hasnyálmirigy-betegségben, és mellrákban szenvedők keresik fel a klinikát, de skizofréniás és depressziós betegek is megfordulnak itt. Az önkéntes eutanázia legális Svájcban, ahol a betegek saját maguk kérhetik, hogy az orvosok segítsék őket a halálba.

Ludwig Minelli, a Dignitas alapítója, egy 72 éves emberi jogi ügyvéd és a Der Spiegel volt újságírója szerint minden embernek joga van élni, de meghalni is. Úgy véli, nincs értelme elutasítani az idős emberek kérését, akik úgy érzik, nem élhetnek tovább méltóságteljesen. "El kellene fogadni az önkéntes eutanáziát, hogy ezzel elkerüljük a másfajta öngyilkossági kísérleteket" - tette hozzá.
Ludwig Minelli ténykedése megosztja a közvéleményt. Egyesek szerint bátran felvállalt missziója sok ember számára biztosítja a méltó véget. Mások Isten szerepébe tetszelgő, közönséges hóhér vállalkozás üzemeltetőjének tartják.
„Nézzék, milyen halál jutott azoknak az embereknek, akik vonat elé vetették magukat, vagy leugrottak egy felhőkarcolóról, majd beszéljenek azokkal a rendőrökkel, mentősökkel, orvosokkal, nővérekkel, akik találkoztak olyan esetekkel, amikor az öngyilkossági kísérlet eredménytelen volt”. Nyilatkozta Minelli.
A kérelmek jóváhagyását a svájciak precizitására jellemző alapos, hosszadalmas folyamat előzi meg.
„Az engedélyt megszerzők nyolcvan százaléka soha többet nem hív bennünket. Ettől a lehetőségtől valahogy megnyugszanak” Íme egy másik, szintén Minellitől származó, tevékenységét legitimáló, sokakat meggyőző érv.

Legelvetemültebb támadói viszont a Dignitas szervezetet, valamint az asszisztált öngyilkosságot engedélyező Svájci Konföderációt álszent, lényegében haszonszerzés céljából gyilkosságban segédkező sátáni intézménynek tartják.

Svájcot nem először éri támadás, amiért hasznot húz külföldiek halálából. A koncentrációs táborokban meggyilkolt zsidók „alvó számláit” csak fél évszázaddal később, a nemzetközi botrány nyomán kezdte kifizetni.

Nektek mi a véleményetek? Minellit és csapatát inkább börtöncellában látnátok, avagy szobrot érdemelnek?

Források: Hetek, Népszabadság Online

Sir Edward Downes halála

Sir Edward Downes angol karmester asszisztált öngyilkosságot követett el a svájci Dignitas klinikán, feleségével, az egykori balerina Joannal együtt, két felnőtt gyermekük jelenlétében.

Elég pontosan lehet tudni, hogy mi történt, mert fiuk és lányuk végignézte az eseményt. A negyvenegy éves Caractacus be is számolt a sajtónak a történtekről: a szülei ittak egy kevés áttetsző folyadékot, lefeküdtek egy ágyra, megfogták egymás kezét, tíz perc múlva halottak voltak.

A menthetetlen rákbeteg Joan Downesnak hetei voltak hátra. Edward Downes szinte teljesen vak volt és alig hallott, csípőműtéte óta mozogni se nagyon tudott. Nem akart a felesége nélkül élni. Ötvennégy éve voltak házasok.

A svájci klinikán a halálba segítéshez szükséges a paciens arra irányuló kifejezett kérése, valamint független szakorvosnak a reménytelen állapotot megerősítő véleménye. Lady Joan és Sir Edward az orvosi hozzájárulást megszerezte.

A Pavarotti fellépésein is többször vezénylő karmester rendhagyó halálával talán nagyobb hírnévre tett szert, mint kimagasló művészi sikerekben gazdag életével. A világ egyik leghíresebb épületében, a sidney-i operában ő vezényelte a legelső opera-előadást. A londoni Covent Gardenben közel ezer előadáson dirigált.

Források: Fáy Miklós: Dignitas - Sir Edward Downes halálhíre

Eutanázia Németországban

Németországban nincs eutanázia-vita. Mégpedig azért nincs, mert nem így hívják. A náci idők óta az "eutanázia" szó lejáratódott, történelmi kifejezés lett, annak leírására, hogy orvosi közreműködéssel öltek meg testi vagy szellemi fogyatékos embereket, mert az ő életüket nem ítélték folytatásra érdemesnek. Németországban most a vitában, amely természetesen évek óta élénken folyik, a "Sterbehilfe" szót használják, vagyis a halálhoz, pontosabban a meghaláshoz nyújtott segítségről beszélnek, és a szóhasználat igen kifinomult: van passzív, aktív indirekt és aktív "Sterbehilfe". Ez utóbbi, az aktív változat az, amely a hollandiai törvényben szerepel, és amely Németországban büntetendő.

Margot von Renesse szociáldemokrata képviselő, evangélikus, négy gyermek anyja, hivatására nézve bíró válaszol témában feltett kérdésekre az alábbi oldalon:

http://www.bedoe.de/tarsadalom/orvos/eutanazia.htm