Anikó és Feri

Mindössze 30 évesen, két egészséges gyerek születése után derült ki Anikóról, hogy sclerosis multiplex-ben szenved.

Már tíz éve példás házasságban éltek, a kisváros lakói csodálattal szemlélték életüket.
A betegség, mivel lassan bontakozott ki, még "megengedte" a családnak a további boldog éveket. Bizalommal jártak különféle terápiákra, minden relációt bevetve szerezték be a szükségges gyógyszereket és bíztak, éltek. A szülők is maximális segítséget nyújtottak mindenben .

Mindez körülbelül további 10 évig működött. Anikó állapota hirtelen súlyosbodni kezdett, ágyhoz kötötté vált. A férj látszólag kitartott, rendezte a családot, gyerkeket, dolgozott. Aztán mégiscsak került egy barátnő, akiről Anikó is tudott. Tolerálta! Férfi...szükséges neki a nő, akkor is, ha már a feleség nem képes ezt a részét nyújtani, mondogatta.

Aztán már a barátnő sem tölöttbe a férj életében túl nagy szerepet... pohár után nyúlt. Mondani sem kell, évek során az alkohol lett a barátja. Eladósodtak, házasságuk tönkrement, elváltak.

Anikó intézetbe került, ex-férje az utcára: mindenét elitta.

A gyerekek közben felnőttek, látva az élet minden példáját. Egyik fiú képes volt ellenpéldát venni, ma becsületes munkával keresi kenyerét. Az idősebb fiú nem tudott lábra állni. Munkahely munkahelyet követ, mindenhonnan kirúgják.

Azonban egy valami nem változott ebben a nyomorult élet sorsban: Anikó és Feri szerelme. Tiniszerelem volt az övék, hatalmas érzelmek - mind megmaradtak. Feri ha még iszik is, bejár Anikóhoz, elhozza, tolókocsiban sétáltatja, a maga módján gondját viseli. Ilyenkor józan, aztán eltűnik pár hétre "feltöltődni", látni az utcán ittasan lézengeni. Aztán ismét megy az ő volt feleségéhez aki mai napig a szerelme.

Közelednek immár az ötven évhez mindketten. De még így tönkrement élettel is látni őket csókolózni!

Kérdés:

mi lett volna esetleg mindkettőjükkel, ha fiatalon válnak el? Ha a férj új életet kezd egy egészséges nő oldalán? Megúszta volna-e az alkoholizmust, a hajléktalanságot?

Mi van a holtomiglan-holtodiglan elmélettel ha életek mennek rá?

Egyáltalán hogyan lehetett volna ezt a családi életet megmenteni?

--- Köszönet Ritának a történetért.

Dr. Jack Kevorkian

Dr. Jack Kevorkian – akit a szenzációhajhász sajtó "Halál doktornak" titulál, hívei viszont az önrendelkezésükhöz ragaszkodó gyógyíthatatlan betegek mentőangyalának – központi figurája az Egyesült Államokban kiéleződött vitának: joguk van-e a csillapíthatatlan fájdalomtól szenvedő súlyos vagy halálos betegeknek a saját sorsuk felől dönteni?

Dr. Kevorkian nyugalmazott patológus, aki könyveket és számos tanulmányt írt a témáról, az orvos asszisztálta aktív eutanázia, az orvosi segédlettel véghezvitt öngyilkosság híve. Az általa tervezett és kivitelezett mechanikus szerkezet, a Mercitron a beteg gombnyomására mérgező vegyi anyagokat juttat a szervezetbe és fájdalommentesen altat a halálba.

A Mercitron lehetővé teszi, hogy a terminális állapotú beteg önrendelkezési jogát gyakorolva és emberi méltóságának megőrzésével a számára megfelelő időben és körülmények között vessen véget életének. A gyakorlatban alkalmazott és az orvos etikában hallgatólagosan elfogadott halálra éheztetés-szomjaztatás napokig, sokszor hetekig tartó agóniáját röpke percekre korlátozott halálba zuhanásra rövidíti.

Dr. Kevorkian rendszeresen konzultált a családtagokkal, kezelőorvosokkal, pszichológusokkal, alkalmanként egyházi képviselőkkel is és figyelemmel kísérte a beteg fizikai, szellemi és lelki állapotát, ugyanakkor segítséget nyújtott a végső útra való előkészületekben, a szükséges hivatalos dokumentáció összeállításában, egészen az utolsó, legnehezebb percekig. Ennek ellenére soha nem kért és nem fogadott el fizetséget a szolgálataiért.

Forrás:
http://empiriamagazin.com/Miszcellanea/Doktor%20Halal.htm

Illés Fanni

Illés Fanni öt esztendővel ezelőtt kezdett el úszni, négy éve pedig versenyszerűen végzi ezt a tevékenységet. Számára a víz és az úszás nem csak a sportot jelenti: úgy véli, már nem is tudna létezni nélküle, természetes közegének tekinti. Könnyen érthető, miért: Fanni tizenhét esztendővel ezelőtt kézfejein összenőtt ujjakkal, láb nélküli combcsonkokkal született – a mozgás számára sokkal könnyebb a vízben.

Elmondása szerint az a gondolat, hogy a paralimpiára utazik, először viccként fogant meg édesapja gondolataiban, Fanni első fürdőruhába öltözésekor. Később a vicc egyre komolyabbá vált. Döntőbe jutott a Pekingi paralimpián, és azóta is sorra nyeri a különböző nemzetközi versenyeken az érmeket.

Fanni a fogyatékossága "eredményeképpen" lett elégedett, boldog, sikeres ember.

Itt olvashatsz Róla:
http://www.freeweb.hu/rezi/fanni/index_fanni.php


---- Köszönet Tímeának a történetért.

Eutanázia történelem

Az eutanázia a görög ευθανασία -'ευ jó, szép, és θανατος halál szavakból áll össze.

Az eutanázia hívei az élet utilitarista szemléletéből indulnak ki, nevezetesen: kisebb értéket tulajdonítanak az életnek, amikor annak hasznossága csökken, vagy egyenesen a végéhez közeledik. Így követhető az a gondolatmenet, hogy a gyógyíthatatlan és fájdalmas betegség esetén vagy a végstádiumba jutott beteg esetében az élet fenntartása már nem áll érdekében sem a betegnek, sem a családjának, hozzátartozóinak, sem a társadalomnak.

A következtetés pedig: az embernek nemcsak az életéhez van joga, hanem a halálához is, az emberhez méltó halálhoz való jogról beszélhetünk. A szenvedéstől való menekülést, megszabadulást humanista elvekkel magyarázzák, ám e vonatkozásban szembekerülnek a keresztény hitelvekkel – melyek a szenvedést az élet természetes részének fogják fel, sőt bizonyos lelki megtisztulást rendelnek hozzá.

A legtöbb jogrendszerben nincs kifejezetten erre vonatkozó intézkedés, jogszabály, ezért az eutanáziát vagy öngyilkosságnak, vagy gyilkosságnak tekintik – ha mások követik el.

Az a vélemény, amely szerint az eutanázia erkölcsi szempontból megengedhető, egészen Szókratészig, Platónig és a sztoikus filozófusokig vezethető vissza. A hagyományos keresztény vallás elutasítja, főleg azért mert ellentmond az ötödik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak.

Az eutanázia legalizálására vonatkozó szervezett mozgalom Angliában 1935-ben, Amerikában 1938-ban indult.

A náci Németországban 1940-ben kezdődött meg a T-4 Eutanázia Program. Célja az volt, hogy szisztematikusan megöljék, sterilizálják azokat a testileg, szellemileg fogyatékos, pszichésen beteg embereket, akik "nem járulnak hozzá a német faj genetikai állományának javításához". A T-4 Eutanázia Program nélkülözte az eutanáziának azokat az ismérveit, melyek megkülönböztetik az egyszerű emberöléstől (saját elhatározás, gyógyíthatatlan beteg, szenvedések megelőzése). Közel 200.000 embert gyilkoltak meg, ám maga a program mégis meghiúsult, köszönhetően a betegek hozzátartozóinak és az egyház egyre erősödő nyomásának.

Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Eutan%C3%A1zia

Kíra

A kezdetektől olvasom a blogot de csak csendes megfigyelőként voltam/vagyok jelen.

Én ennek a 2 éves kislánynak a sztorijára szeretném felhívni a figyelmet:
http://www.szilagyi-kira.mlap.hu/

Az apuka csinálja a honlapot, amikor csak bemegy a kórházba leírja mi történik. Elég pozitívan ír és áll a dolgokhoz de az ő szívük is tele van fájdalommal és az ilyenkor természetes többi érzéssel.

Ez van az utolsó bejegyzésben:

"Amikor meglátott, hogy sírok, akkor azt mondta nekem: " apa-könny". Igen kislányom válaszoltam neki. Sajnos nem tudtam vissza fogni magam előtte holott tudom, hogy előtte nem szabad síni, de ez nekem nem ment. Nagyon szeretem és nem tudom felfogni, hogy ez történik vele és nem szeretném elveszíteni!!!! Sajnos az orvos azt mondta, hogy a felső daganat nagyon rossz helyen van, az alsót még ki lehetne szedni, de ott a felső, a súlyosabb. Ha ahhoz hozzá nyúlnának, akkor nem biztos, hogy túl élné. Sajnos, ha így mard, ahogy most van és nem teszünk semmit, akkor is ugyan ez lesz a végeredmény, csak lassúbb lefolyással. A jövő hét folyamán valamelyik nap szállítják át Szegedről-Pécsre. Ennyivel is közelebb lesz hozzánk a mi kis picurkánk."

A főoldalon van egy fontos bejegyzés. Az apuka minden lehetséges módon gyűjtést szervez, hogy a műtét (őssejt beültetés Pekingben) segíthessen Kírán. Sajnos most éppen nem is a pénz hiánya a legfontosabb, mivel a műtét kockázatossága miatt nincs orvos aki elvállalná.

Van ötletetek, amivel segíteni lehetne nekik?

---- Köszönet SK-nak a történetért.

Tibeti halottaskönyv

A könyv a léleknek a test halála utáni útjával foglalkozik. Tartalmát régen szájról szájra adták tovább, míg végül leírták. Szövege a tibeti hagyomány egyik legősibb tanítása. Az általunk ismert szövegváltozat a VIII. századból való, tehát több mint ezer éves.

A Tibeti Halottaskönyv szerint a haldoklás és a halál utáni állapot választási lehetőségeket kínál. Vagy a földi léthez kötnek vágyaink, félelmeink és ragaszkodásunk, vagy felismerjük valód szabadságunkat.

A halál óráján az életet meghatározó elemek (föld, tűz, víz, levegő) egymásba oldódnak, az életerő elválik a testtől. Azoknál, kik az egyetemes Törvényt megismerték és követték, azok a Fénnyel egyesülnek. Megszűnik az önös én, a létszomj, és vele szűnik a szenvedés. Azoknál azonban, kiknél a tettvágy súlya nem enged kitörni, azoknál ismét születés támad, és minden kezdődik elölről, vagy inkább folytatódik.

Az újjászületés azonban nem következik a halál után azonnal A hús-vér test elhagyása után a szellem, azaz az elme utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes létben. Több napon át tart ez az állapot, legtovább hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig. Ez alatt az idő alatt gonosz lények, istenek, démonok, szörnyek jelenhetnek meg előtte, akiket teljesen valóságosként érzékel. Amint felismeri, hogy a sok szörnyűség csak a saját félelmeinek kivetülése, akkor megszabadulhat. Mivel ebben az időben nincs teste, nincs lehetősége semmit sem tenni, védekezni sem. Ha a borzalmakat nem tudja elviselni, akkor menekül egy újabb születésbe.

Ha nem sikerül a születés kapuját berekesztenie, szerezhet "jobb" születést, olyan emberi sorsot, melyben a legtöbb esélye van a megvilágosodásra, a Törvény megismerésére és megértésére.

Leírás és magyarázat:
http://www.astronet.hu/index.php?apps=cikk&cikk=40736&p=1

Tibeti halottaskönyv:
(Jól olvasható, könnyen érthető és nem különösebben hosszú változat)
http://www.tibet.hu/mell15.html

Idősek otthona. Megoldás?

Olvastam a blogot, az elejéről nem akarom leírni a véleményemet..

Az én történetem nem a kegyes halál, de a halál és az öregség története, az emberi méltóság elvesztéséről szól elsősorban, és arról, hogy a modern társadalom sokszor képtelen kezelni a "lemaradókat", az erőtleneket, betegeket, - az öregeket.

Szerintem mindenki úgy hal meg, ahogy élt. Sokszor mégis olyan dolgok történnek meg egy-egy emberrel halála környékén, amelyet senki sem érdemelne.

A néni 80 elmúlt, egyedül élt, hasonló korú testvérével tartotta kapcsolatot, lánya az ország másik felében, fia és családja pár km-re lakott.
Unokája 3 volt, mind felnőtt, családalapítás előtt álló fiatal.
Fia és lánya maga is nyugdíjas már, fia beteg, mások gondozására nem alkalmas.

A néni sosem volt igazán beteg, leépülése szellemi síkon kezdődött, évek folyamata volt. Először csak elfelejtett dolgokat, aztán megismételt kérdéseket, történeteket egymás után. Később elfelejtette elzárni a gázt, és nem találta a pénzét, és azt feltételezte, hogy családja meglopja, támadó, gyanakvó természetű lett, sokszor "kiesett valamennyi idő" és nem tudta megmondani hol járt, mit csinált. Egy alkalommal elvitte a mentő, mert nem tudott magáról, ekkor már teljesen nyilvánvalóvá lett, hogy gondoskodásra szorul.

Bár hazakerülése után mindennap látogatta menye és testvére, igyekeztek gondoskodni róla - állandó felügyeletre lett volna szüksége. Házi gondozást kértek számára, de a gondozót nem engedte be a lakásba.
Családja idősek otthonába szerette volna bejuttatni, több helyre pályáztak, de nem volt férőhely. Magukhoz venni nem tudták, a dolgozó családtagok nem akarták munkahelyüket ott hagyni, a nem dolgozó családtagok maguk is öregek, vagy betegek, vagy rokkantak voltak.
Később a kórház ideiglenesen befogadta a "demens" részre, ahol szakszerű ellátást nem kapott.

Állapota és hangulata egyre romlott, segítségért rimánkodott, könyörgött, hogy vigyék haza, vigyék magukkal.
Később bekerült az idősek otthonába, ahol 5-en voltak egy szobában, és fiatalabb, értelmi fogyatékos nők is voltak szobatársai közt.
A bekerülés után pár nap múlva a néni meghalt, a szíve volt olyan kegyes, hogy feladta.

Az otthonban a bekerüléskor kb 1,5 óra alatt intézték el a "pénzügyeket", de a végén az állkapcsát senki nem kötötte fel a család megérkeztéig.

Azt gondolom, hogy szerencsés az az ember, aki megválaszthatja halála időpontját, módját. Azt is gondolom, hogy senki nem ítélkezhet mások felett, amíg egy segítségre szoruló ember is van a környezetében, akin módjában is áll segíteni.
Ilyen történet százával megesik manapság.

Nem volt nehéz válogatnom közülük, amikor gyakorlaton voltam az idősek otthonában és az értelmi fogyatékos gyermekek otthonában.

--- Köszönet N-nek a történetért.

Tomika

Problémamentes terhesség után a szülés közbeni komplikációk miatt szó szerint megfulladt a kicsi. Újraélesztették. Sikeresen. Majd az ő és szülei, rokonai szerencséjére egy olyan centrumba szállították, ahol kísérleti stádiumban alkalmazták az egész test hipotermiát (hűtés), a további állapotromlást (a hipoxiát követő apoptózist, programozott sejthalált) megelőzendő.

Később derült ki, hogy ha ezt a lehetőséget akkor nem kapja meg, pár napon belül meghalt volna, olyan súlyos volt az állapota.

Akkor még csak egy apró, gyönyörű kisbaba volt, altatták, nem látszott, csak sokkal később, mi vár rá... és a környezetére. És vannak olyan gyerekek, akiknek az egész test hipotermia - hasonló szülés közbeni komplikációk után - jelentős életminőség javulást hozott. Ma esetleg tud járni,beszélni... Ez tényleg egy nagyszerű találmány.... bizonyos esetekben.

Akkor és ott még nem lehetett tudni, hogy Tominak ez a lehetőség az életre ítélés lesz.

Ez a kisgyerek ma egy magatehetetlen béna fiúcska, 6 éves. Nem tarja a fejét, ülni sem tud. A karját, lábát tudatosan behajlítani sem. Garatizmai részlegesen bénultak, a nyelés is nehézkes számára... nyála csorog, rágni természetesen nem tud. Fél óra a alatt csúszik le egy kis doboz joghurt... Most 13 kg a súlya.

Köhögni nem tud, folyamatosan hörög (légzőizmok bénulásának következménye), marékszám kapja a gyógyszert (oldva), mert görcsöl, mert folyton beteg, fájdalmai vannak... Beszélni nem tud. Csak sírni, nyögni. Azt viszont sokat.

Nem tudja megvakarni, ha viszket valahol. Nem tudja jelezni, mije fáj. Három nap után sikerült egyszer kitalálni a folyamatos sírás okát: szempilla ment a szemébe.... a kezét nem tudja a szeméhez emelni.

Nem tud szólni: elég volt.... !!! A tüdőgyulladásokból, a lázból, a görcsökből, a fájdalmakból, anyja és apja tönkrement életéből, depresszióssá vált nagyszüleiből.

Ezek a szülők egyébként a mai napig megteszik a maximumot. Nem adták intézetbe, ahogy javasolták neki. Napi 24 órás küzdelem az életük. Kezelések, terápiák, tornák, masszázsok, őssejt kapszula, fohászkodás... és a jó Isten se' tudja, még mi....

Az orvostudomány sok mindenre képes. Visszahozni, vegetációra ítélni őt - sokadszor.

És még hányszor?

Akarná-e ő, ha meg tudna szólalni, ha tudna jelezni, hogy nem kér többet a mai modern orvostudományból? Hogy nem akarja többé sírni látni az édesanyját, aki tehetetlenül nézi nap mint nap az ő szenvedését? (egyre kevesebbszer sír az anya egyébként... megkeményedett, megerősödött (?) a szíve, hogy tovább bírja. Hogy legyen ereje tovább küzdeni.

Miért is?

Mi a helyes válasz? Az utolsó lehelletünkig küzdeni, hogy életben maradjon, (és szenvedjen tovább), vagy hagyni őt elmenni...

Közeli rokonom, orvos vagyok. Ha valakinek, nekem már rég meg kellett volna tennem. Tudom, hogy megváltás lenne neki is, a szüleinek, nagyszüleinek is, azzal együtt, hogy hihetetlen űrt és fájdalmat is hagyna maga után. Hiszen Tomi néha tud mosolyogni.

Talán pont ez a legfájdalmasabb az egészben... hogy valószínűleg felfog valamit a körülötte zajló eseményekből...

És nem, soha nem tudnám megtenni. Ösztön? Gyávaság? Reménykedés, hogy hátha mégis jobb lesz egyszer? Belül ezt szeretnénk hinni...a szívünkkel. Akkor is, amikor az agyunk felfogta már rég: nincs, nem lesz hathatós segítség.

--- Köszönet Zsófinak, hogy megosztotta velünk Tomika történetét.

A mi gyerekünk nem beteg!

Nem tudok sokat ennek a családnak az életéről, csak elmesélésből ismerem a törénetüket.

Amikor megszületett a kisfiú, a kórházban az orvosok azt mondták, hogy agyvérést kapott, egészen biztosan nem marad életben. Jelezték, hogy nem gond, ha nem viszik haza, sőt kifejezetten megpróbálták a szülőket rábeszélni, hogy mondjanak le róla.

A szülők nem így gondolták. Úgy álltak hozzá a dolgohoz, hogy: A mi gyerekünk nem beteg! és így is viselkedtek.

1-2 éves korában aki ránézett a kisfiúra, egyből azt gondolta, hogy ezzel a gyerekkel valami baj van, nem látszott egészségesnek.

Ma 21 éves, nagydarab, egészséges fiatalember, dolgozik, barátnője van, ellátja magát. A tanulás sosem ment neki jól, viszont különösen érzékeny az emberekre, az emberi problémákra. Ráérez, ha egy felnőttnek valami fáj.

A szülők feltétlen hite és szeretete ennek a gyereknek segített, hogy egészséges felnőtt lehessen.

Nem tudom, hogyan diagnosztizálják az agyvérzést újszülöttnél. Mik a tünetek? Mennyire könnyű ebben tévedni? Az biztos, hogy valami gond volt a gyerekkel, de az is biztos, hogy "kinőtte". Ha akkor hallgatnak az orvosra, ma valószínüleg nem élne a fiúk.

Műtsék?

Teri és Zalán nagyon várták a babát. Teri díszítette a karácsonyfát és nevetve mondta a hasára mutatva: Egy év múlva már itt fog kamillázni!

Jöttek a vizsgálatok, valami nem stimmel. Két ér van csak a köldökzsinórban három helyett, magyarázták az orvosok. Ez mit jelent? Beteg lesz a kicsi?

A terhesség végén Teri kórházban volt, és hinni akarták, hogy semmi baj nem lesz. Nem mozog a baba, császár azonnal, már vitték is a műtőbe. Zalán láthatta a fiát, mozgott keze-lába és hallhatta az orvos diagnózisát: azonnal műteni kell, mert a szíve nem tud önállóan működni. Apuka döntsön, műtét vagy nem?

A műtét sikerült, a szívével nem volt gond többé. Viszont agyvérzést kapott, majd a hónapokig tartó altatás alatt többféle betegséget. Nem volt nyelési reflexe, szondával etették. Görcsösen feszült vagy elernyedt teljesen. Epilepsziás lett.

Teri ott volt a kórházban mikor lehetett, és elítélte azokat a szülőket, akik nem vitték haza az övénél sokkal jobb állapotban lévő babákat. Úgy gondolta ez a sorsa, az ő gyereke, nevelni fogja. Szinte nem aludt, egy etetés órákig tartott, a kisfiút fájdalmak gyötörték, állandóan keservesen sírt. Jártak mindenféle orvosnál, hittek mindeféle drága külföldi gyógykezelésben, de semmi sem segített. Mire Teri egészsége is kezdett megromlani, megszületett a döntés: intézet.

3 éves volt a kisfiú, mikor telefonáltak az intézetből, hogy meghalt. Nem sokkal később Zalán elköltözött, párkapcsolatuk már régen nem volt.

Teri azóta sem találja a helyét, gyereket nem szeretne, sőt más gyerekek is zavarják. A pszichiáter által adott nyugtató szerekről már leszokott, vidám, mozgalmas életet él. kívüről Belül viszont nincs rend, nem tud kötődni többé, nem mer szeretni.

Ki tudja, ha Zalán úgy dönt, hogy ne műtsék, talán egy gyengécske, de szinte egészséges fiúk lesz. Vagy meghal egy-két nap alatt, és egy év múlva egészséges babájuk születik. Teri nem volt teljesen magánál, Zalánnak nem volt ideje átgondolni a döntést.

... és ki döntött volna úgy, hogy ne műtsék?

(A neveket megváltoztattam.)