Öngyilkosok kézikönyve

Az Egyesült Államokban minap megjelent egy kézikönyv, amely nem kis megdöbbenést keltve azt taglalja, hogyan lehetünk fájdalom nélkül öngyilkosok. A piacra dobott 41.000 példányt valósággal elkapkodták, a kiadó további 60.000 példány utánnyomására kényszerül a nagy érdeklődés miatt. Soha nem látott siker Amerikában.

A Final Exit (Végső kiút) című könyv szerzője Derek Humprey, egy Oregon állambeli intézet igazgatója. A National Hemlock Society azt a célt tűzte ki, hogy "segítséget nyújtson a végső stádiumban lévő gyógyíthatatlan betegek aktív és passzív önkéntes euthanáziájához".

A Final Exit igen világosan fogalmaz. Tartalmaz olyan táblázatokat, amelyek 18 gyógyszer halálos adagjait ismertetik, elemzi a cián hatását, elmagyarázza a különbséget a műanyag zacskó és a kipufogógáz okozta fulladásos halál között. Figyelme még arra is kiterjed, hogy betegei mivel vegyék be a halálos adag gyógyszert, nehogy kihányják vagy elveszítsék eszméletüket, mielőtt a megfelelő mennyiségű gyógyszert elfogyasztanák. Humprey szerint a könyv semmi újat nem tartalmaz, a benne leírtakat az emberek már mind megvalósították a gyakorlatban. Szerinte az "orvostudománynak nemcsak az életbe történő belépéskor, de az életből távozáskor is segítséget kell nyújtania az embernek". Ő maga nyíltan hangoztatja, hogy három embernek nyújtott segítséget ahhoz, hogy "méltósággal" távozzék az életből, miután gyógyulására már nem volt lehetőség.

Kik vásárolják Humprey könyvét? A könyvesboltok tapasztalatai szerint az idős emberek, a szociális-egészségügyi szolgálatok munkatársai, valamint gyógyíthatatlan betegek. A kritikusok véleménye szerint a könyv öngyilkosságra bátoríthatja fel a labilis idegzetű embereket. Humprey szerint a könyv nem könnyítette meg az öngyilkosságot, csupán biztosabbá tette.

Forrás: G-Portál

Köszönjük A-nak.

Sir Edward Downes halála

Sir Edward Downes angol karmester asszisztált öngyilkosságot követett el a svájci Dignitas klinikán, feleségével, az egykori balerina Joannal együtt, két felnőtt gyermekük jelenlétében.

Elég pontosan lehet tudni, hogy mi történt, mert fiuk és lányuk végignézte az eseményt. A negyvenegy éves Caractacus be is számolt a sajtónak a történtekről: a szülei ittak egy kevés áttetsző folyadékot, lefeküdtek egy ágyra, megfogták egymás kezét, tíz perc múlva halottak voltak.

A menthetetlen rákbeteg Joan Downesnak hetei voltak hátra. Edward Downes szinte teljesen vak volt és alig hallott, csípőműtéte óta mozogni se nagyon tudott. Nem akart a felesége nélkül élni. Ötvennégy éve voltak házasok.

A svájci klinikán a halálba segítéshez szükséges a paciens arra irányuló kifejezett kérése, valamint független szakorvosnak a reménytelen állapotot megerősítő véleménye. Lady Joan és Sir Edward az orvosi hozzájárulást megszerezte.

A Pavarotti fellépésein is többször vezénylő karmester rendhagyó halálával talán nagyobb hírnévre tett szert, mint kimagasló művészi sikerekben gazdag életével. A világ egyik leghíresebb épületében, a sidney-i operában ő vezényelte a legelső opera-előadást. A londoni Covent Gardenben közel ezer előadáson dirigált.

Források: Fáy Miklós: Dignitas - Sir Edward Downes halálhíre

Anikó és Feri

Mindössze 30 évesen, két egészséges gyerek születése után derült ki Anikóról, hogy sclerosis multiplex-ben szenved.

Már tíz éve példás házasságban éltek, a kisváros lakói csodálattal szemlélték életüket.
A betegség, mivel lassan bontakozott ki, még "megengedte" a családnak a további boldog éveket. Bizalommal jártak különféle terápiákra, minden relációt bevetve szerezték be a szükségges gyógyszereket és bíztak, éltek. A szülők is maximális segítséget nyújtottak mindenben .

Mindez körülbelül további 10 évig működött. Anikó állapota hirtelen súlyosbodni kezdett, ágyhoz kötötté vált. A férj látszólag kitartott, rendezte a családot, gyerkeket, dolgozott. Aztán mégiscsak került egy barátnő, akiről Anikó is tudott. Tolerálta! Férfi...szükséges neki a nő, akkor is, ha már a feleség nem képes ezt a részét nyújtani, mondogatta.

Aztán már a barátnő sem tölöttbe a férj életében túl nagy szerepet... pohár után nyúlt. Mondani sem kell, évek során az alkohol lett a barátja. Eladósodtak, házasságuk tönkrement, elváltak.

Anikó intézetbe került, ex-férje az utcára: mindenét elitta.

A gyerekek közben felnőttek, látva az élet minden példáját. Egyik fiú képes volt ellenpéldát venni, ma becsületes munkával keresi kenyerét. Az idősebb fiú nem tudott lábra állni. Munkahely munkahelyet követ, mindenhonnan kirúgják.

Azonban egy valami nem változott ebben a nyomorult élet sorsban: Anikó és Feri szerelme. Tiniszerelem volt az övék, hatalmas érzelmek - mind megmaradtak. Feri ha még iszik is, bejár Anikóhoz, elhozza, tolókocsiban sétáltatja, a maga módján gondját viseli. Ilyenkor józan, aztán eltűnik pár hétre "feltöltődni", látni az utcán ittasan lézengeni. Aztán ismét megy az ő volt feleségéhez aki mai napig a szerelme.

Közelednek immár az ötven évhez mindketten. De még így tönkrement élettel is látni őket csókolózni!

Kérdés:

mi lett volna esetleg mindkettőjükkel, ha fiatalon válnak el? Ha a férj új életet kezd egy egészséges nő oldalán? Megúszta volna-e az alkoholizmust, a hajléktalanságot?

Mi van a holtomiglan-holtodiglan elmélettel ha életek mennek rá?

Egyáltalán hogyan lehetett volna ezt a családi életet megmenteni?

--- Köszönet Ritának a történetért.

Idősek otthona. Megoldás?

Olvastam a blogot, az elejéről nem akarom leírni a véleményemet..

Az én történetem nem a kegyes halál, de a halál és az öregség története, az emberi méltóság elvesztéséről szól elsősorban, és arról, hogy a modern társadalom sokszor képtelen kezelni a "lemaradókat", az erőtleneket, betegeket, - az öregeket.

Szerintem mindenki úgy hal meg, ahogy élt. Sokszor mégis olyan dolgok történnek meg egy-egy emberrel halála környékén, amelyet senki sem érdemelne.

A néni 80 elmúlt, egyedül élt, hasonló korú testvérével tartotta kapcsolatot, lánya az ország másik felében, fia és családja pár km-re lakott.
Unokája 3 volt, mind felnőtt, családalapítás előtt álló fiatal.
Fia és lánya maga is nyugdíjas már, fia beteg, mások gondozására nem alkalmas.

A néni sosem volt igazán beteg, leépülése szellemi síkon kezdődött, évek folyamata volt. Először csak elfelejtett dolgokat, aztán megismételt kérdéseket, történeteket egymás után. Később elfelejtette elzárni a gázt, és nem találta a pénzét, és azt feltételezte, hogy családja meglopja, támadó, gyanakvó természetű lett, sokszor "kiesett valamennyi idő" és nem tudta megmondani hol járt, mit csinált. Egy alkalommal elvitte a mentő, mert nem tudott magáról, ekkor már teljesen nyilvánvalóvá lett, hogy gondoskodásra szorul.

Bár hazakerülése után mindennap látogatta menye és testvére, igyekeztek gondoskodni róla - állandó felügyeletre lett volna szüksége. Házi gondozást kértek számára, de a gondozót nem engedte be a lakásba.
Családja idősek otthonába szerette volna bejuttatni, több helyre pályáztak, de nem volt férőhely. Magukhoz venni nem tudták, a dolgozó családtagok nem akarták munkahelyüket ott hagyni, a nem dolgozó családtagok maguk is öregek, vagy betegek, vagy rokkantak voltak.
Később a kórház ideiglenesen befogadta a "demens" részre, ahol szakszerű ellátást nem kapott.

Állapota és hangulata egyre romlott, segítségért rimánkodott, könyörgött, hogy vigyék haza, vigyék magukkal.
Később bekerült az idősek otthonába, ahol 5-en voltak egy szobában, és fiatalabb, értelmi fogyatékos nők is voltak szobatársai közt.
A bekerülés után pár nap múlva a néni meghalt, a szíve volt olyan kegyes, hogy feladta.

Az otthonban a bekerüléskor kb 1,5 óra alatt intézték el a "pénzügyeket", de a végén az állkapcsát senki nem kötötte fel a család megérkeztéig.

Azt gondolom, hogy szerencsés az az ember, aki megválaszthatja halála időpontját, módját. Azt is gondolom, hogy senki nem ítélkezhet mások felett, amíg egy segítségre szoruló ember is van a környezetében, akin módjában is áll segíteni.
Ilyen történet százával megesik manapság.

Nem volt nehéz válogatnom közülük, amikor gyakorlaton voltam az idősek otthonában és az értelmi fogyatékos gyermekek otthonában.

--- Köszönet N-nek a történetért.