B. Györgyi és Andrea

Egyesek szerint az emberi méltósághoz való jog olykor elõnyben részesíthetõ az élethez való joggal szemben

Ki dönthet az elmúlásról?

B. Györgyi 1993 szeptemberében a halálba segítette 11 éves, gyógyíthatatlan beteg kislányát, Andreát. A gyermek fájdalmakkal küszködött, a halál két-három hónapon belül bekövetkezett volna. Andrea maga kérte édesanyját, segítsen véget vetni szenvedéseinek. Az anya a kislány fürdõvizébe dobta a hajszárítót, ám az áramütés nem volt halálos, ezért a gyermeket a víz alá nyomta.

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Az eset Magyarországon történt; a bíróság elsõ fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az asszonyt. Az indoklás szerint az anya aktív eutanáziát gyakorolt, és szeretetbõl ölt. A legfelsõbb bíróság 1995 októberében érvénytelenítette a szabadságvesztés felfüggesztését háromévi próbaidõre, és az anya tettét kegyeletbõl elkövetett cselekedetnek értékelte. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök 1996. május 10-én kegyelembõl négyévi próbaidõre felfüggesztette a kétévi börtönbüntetés végrehajtását.

Hollandiában a parlament szabad utat adott az eutanáziának, Magyarországon az Alkotmánybíróság nyolc éve nem tudott dönteni errõl a kérdésrõl. Egyes alkotmányjogászok szerint az alaptörvény nem zárja ki a kegyes halál alkalmazását, a orvosok többsége – nyilvánosan – inkább ellenzi, mint helyesli az eutanáziát. A rákbetegek szövetségének vezetõje úgy véli: a társadalom és az egészségügy egyelõre jogilag sem, erkölcsileg sem készült fel a bonyolult kérdés kezelésére.

Világszerte élénk reakciókat váltott ki, hogy a holland parlament vállalta és kimondta: az elviselhetetlen szenvedésnek kitett gyógyíthatatlan beteget saját kérésére az orvos halálba segítheti, pedig a kegyes halál intézménye ebben az országban hallgatólagosan már korábban is mûködött. Mivel Magyarországon elmarasztaltak egy anyát azért, mert saját kezével segítette halálba szenvedõ, gyógyíthatatlan gyermekét, több jogász is foglalkozik a témával. Arra várnak választ, hogy az emberi élethez és méltósághoz fûzõdõ alkotmányos alapjognak együttesen kell-e érvényesülnie, vagy elválasztható-e egymástól. Egyesek véleménye szerint bizonyos esetekben az emberi méltósághoz való jog elõnyben részesíthetõ az élethez való joggal szemben. Egy gyógyíthatatlan és elviselhetetlen kínoknak kitett beteg akár kérheti is szenvedése megszüntetését. Akadnak, akik szerint az eutanázia a ma hatályos alkotmánnyal sem ellentétes. Mégis kérdéses, dönthet-e az orvos az élethez való jog érvényesülésérõl.

Az alkotmányjogászok úgy vélik, a holland parlament döntése is a jogfejlõdés lehetséges irányát jelzi, vagyis azt, hogy elõbb-utóbb el kell ismerni a betegek teljes önrendelkezési jogát, amelynek az életre és az emberi méltóságra is ki kell terjednie. A szakértõk – legalábbis Magyarországon – mégis legföljebb a passzív eutanázia legalizálására látnak reális esélyt: arra, hogy az orvos beszüntethesse az élet fenntartásához nélkülözhetetlen kezelést. Ennek azonban ki kell dolgozni a jogi garanciáit; elképzelhetõ, hogy a bíróság mondja ki a végsõ szót.

Az orvosi szaktekintélyek véleménye is különbözõ. Sokan elutasítják az eutanáziát, mert "ez civilizált környezetben is" nehezen szabályozható probléma. Állapontjuk szerint lehetetlen olyan jogszabályt alkotni, amely egyértelmûen meghatározná a kegyes halál eseteit, s amely kizárná a döntésrõl szóló utólagos vita lehetõségét. Ráadásul a hippokratészi eskü nem teszi lehetõvé, hogy az orvos közremûködjön az emberi élet kioltásában. Az eutanázia engedélyezését elképzelhetetlennek tartja a rákbetegek szövetségének elnöke is. Szerinte az emberi önrendelkezés alapján elfogadható, hogy a beteg döntsön e kérdésben, ám Magyarországon az emberi méltóságot tiszteletben tartó gondoskodást sem tudják biztosítani a haldoklónak. A társadalom és az egészségügy jogilag és erkölcsileg is felkészületlen az eutanázia kezelésére. A rákbetegek pedig a halál közeleségét érezve egyre jobban ragaszkodnak az élethez.

Forrás: Új Szó - Szlovákiai Magyar Napilap