2009. július 27., hétfő

Még három nap; Posztumusz bloggerigazolvány


Állítólag a II. világháború alatt a porrá bombázott angol városok lakossága kevésbé kívánta, hogy a halálos ellenség Németország városait hasonlóképp szétbombázzák, mint azon angol városok lakói, ahol a németek nem bombáztak. Pedig akkor előbb véget ért volna a háború, és a „viszonossági bombázást” valamiféle bosszúként is felfoghatták volna az őket ért sérelmekért. De mégis az együttérzés erősebb volt bennünk, mert ellenségkép ide-, vagy oda, végső soron a német városok lakói is nyomorúságos, élő céltáblák, akik ugyanúgy szívnának mint ők, és hát bármit is sulykolt a háborús propaganda, ők is embertársaik.

Ha mégis vannak ilyen túlvilági dolgok és megúszom a poklot és a purgatóriumban sem tisztulok standby-on az idők végezetéig és netán Szent Péter a Kapunál rákérdez, hogy: -Nos, Andris gyerek, add át nekem az egyik Igaz Ember üzenetét, akkor először is megpróbálnék alkudozni vele, mint ahogy oly kedvesen ti is teszitek velem, merthogy sok-sok Igaz Ember sok-sok arra méltó üzenetét megkaptam a napokban, amit szívesen továbbítanék a Mennyek Országában, viszont ha ő is hozzám hasonlóan megmakacsolná magát és nem tágíthatnám azt az egyet, akkor ezt adnám át:

„Réka Ágnes írta...
Sziasztok!
31 éves vagyok, röviden az én sztorim:
2004. január: este kettőslátás, másnap már kegyetlen szédülés is, idegklinika: agyvelőgyulladás. Kérdeztem az orvost, hogy mitől volt ez (nem tudja, mivel kullancs nem csipett meg), mik lehetnek a következményei. A doki szerint nem lesz semmi következménye, 5% esély van rá, hogy kialakul a sclerosis multiplex (izomsorvadás). Hát csak nem, gondoltam én.
2005. július: a jobb lábam egyik pillanatról a másikra "beállt", nem mozgott. Újra idegklinika-izomsorvadás. Én, aki 8 évig aktivan kézilabdáztam, hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? Amikor tv nézés közben feküdtem az ágyon, majd mivel megszomjaztam, kiugrottam volna az ágyból egy pohár teáért, és akkor bumm, pofára estem - volna, de a kezeim mozogtak, volt min megtámaszkodnom. Intenziv szteroidos infúziókúra után "kijöttem" belőle, most nagyjából egészségesnek mondhatom magam, azonban az esély megvan rá életem végéig, hogy bármikor kiújul.
Én még ezzel a múlttal sem tudom elképzelni, hogy Andris mit él át. És lehet, hogy ez az Andris nem is létezik, lehet, hogy tényleg csak egy szakdolgozat, vagy könyv készül a sztoriból (legyen úgy, nem bánom, ha megszivtam és sajnáltam őt), de van másik Andris, vagy Gábor, vagy Gyöngyi, vagy akárki, aki tényleg igy él.
Szerintem a lényeg nem ez. Andris felvázol egy szituációt, amibe most sokan beleszaladtunk, mert mondjuk ha az utcán meglátunk egy hasonló sorsú embert, talán meg is sajnáljuk, de tovább nem foglalkozunk vele. Most viszont elolvassuk minden nap a bejegyzéseit. mert érdekel, hogy mi lesz pár nap múlva. Mert olvashatjuk,itt van a szemünk előtt. Ha csak egy napos lett volna a blog, már senki nem emlékezne Andrisra.
Rita hozzáállása teljesen kiakaszt, főleg azért, mert ő állitólag ápolónő. Nem szeretnék ott beteg lenni, ahol ő dolgozik. Elképzelhető, hogy megkapnám pl. azt, hogy álljak fel és menjek ki egyedül a mosdóba. És ha tényleg irritálja az eset, miért is olvassa el mindennap?
Andris, elfogadom a döntésedet és tisztellek a bátorságodért, bár én biztos nem tenném meg. És remélem Te sem fogod megtenni, látod mennyi barátod lett? Ha csak a fele megtenné azt, amit itt beigért Neked, már akkor is jól járnál, elmondhatnád, hogy volt értelme a blognak.”

Réka, kívánom neked, hogy még 60-70-80 évi, makkegészségesen eltöltött evilági lét után kerülj te is a Kapu elé egy újabb Igaz Ember üzenetével! De azért odafönn a „nyelvtannácizmusodról” hallgatni fogok. Egy kis germanizmustól még megértjük, hogy mire is gondolt a kommentelő kolléga:-).

Olvasom, hogy indult egy mozgalom, afféle médiahekk, ahogy tanult riporter olvasótársunk mondaná, miszerint nemsoká bloggerigazolványt kell kiváltani a blogoláshoz. Újságírók és blogolók viccelődtek, találkozót is szerveztek, tréfából ki is nyomtattak ilyen igazolványokat, viszont állítólag a blogolók 20%-a mindezt el is hitte. Talán ez nem is annyira meglepő nem kicsit túlbürokratizált hazánkban, ahol ha bármilyen hivatalos ügyet intézne az ember, tuti, hogy még egy extra papírt kérnek, és senki sem lepődik meg azon, ha netán egy telekátíráshoz a Hivatal a jámbor álllampolgár bérmakeresztanyjának a mosógép jótállását közjegyző által hitelesített másolatban is csatolni kéri. Viszont ha már kiötlötték ezt a tréfát, akkor játszunk el azzal a gondolattal, hogy ha jelképesen is, de létezik ilyen blogger igazolvány. Nekem sajnos az ismert okokból okafogyottá válik ez a blog, viszont minek vinném sírba a jelszót? Érdekelne, hogy ki folytatná, és milyen ügyet karolna fel? Akár meglévő blogjának a népszerűsítéséhez is felhasználhatná, mert lehet, hogy az enyémet talán picit többen látogatják és úgy érzi, hogy a sajátját is jó lenne, ha minél többen megismernék. De persze új blog is indítható, bátran engedjétek el a fantáziátokat és a téma is szabadonválasztott, akár valami pajzánabb dologgal is előrukkolhattok, hisz tudjátok, ép koromban tőlem sem állt távol némi-nemi ittas bicskavezetés útján elkövetett szőrszálhasogatás:-). Vagy netán a blogos átverések lebuktatására specializálódott miss Marple tagozat vinné tovább a blogot?:-). Akár a közszféra és a magánszektor is egymásra találhatna afféle P+P konstrukcióban, hisz az sem kizárt, hogy közületek valaki épp egy ilyen hivatalban, munkaidő alatt tud pár percet szentelni arra, hogy beleolvasson a blogomba. Mit tudom én, mondjuk a Király szakrális temetkezési szigetének apropóján például közösen üzemeltethetné néhány nap múlva a kegyeshalal.blogspot.com-ot Csepel Önkormányzata és a Zámbó család, hogy a négy oktávos hangterjedelmű néhai előadóművésznek méltó emléket állítva, tehetséges ifjú énekeseket istápolhassanak. Avagy egy blog, amely felkarolja a honi média páriáit? Ahol nem gúnyt űznek Kiszel Tündéből, özvegy Forgácsné Fehér Anettkából, Fekete Pákóból, Uhrinrin Benedekől, és még sorolhatnám e szerencsétlen, porig alázott lúzereket, korra nemre, bőrszínre, végzettségre és szellemi képességre tekintet nélkül, hanem az Embert látják bennük. Mert hiszen mind a hívők-, mind a hitetlenek számára nem az az egyik legfontosabb üzenete az Írásnak, hogy a Megváltó a gyengék, a megvetettek és a kitaszítottak pártját fogta? Vajon ma nem így tenne? Inkább azon ügyködne, hogy mondjuk Gyárfás Tamás vagy Széles Gábor médiabirodalmai újabb töbszázmilliós érdekeltségekkel bővüljenek? Hát, én bízom benne, hogy ugyanúgy, mint kétezer éve, amikor a társadalom peremére sodródott, gyakran rovott múltú embertársaik pártját fogta, most se tenne másképp. Egy nagyapa féle, békebeli bádoglaborban mosná meg, majd törölné hajával szárazra Molnár Anikó lábait, főleg ha egy csöppnyi NDK úszónős retro lábfétis light feelling sem állna tőle távol:-). Persze mindez csak néhány hirtelen jött, kósza ötlet részemről, bármivel előrukkolhattok. Például nagyon rokonszenves volt, ahogy az egyik kommentelő felvázolta, hogy az országok is hasonlíthatók emberekhez, és hogy Magyarország egy zárkózott, középkorú férfire hasonlít. Picit továbbgondoltam ezt a dolgot, amit remélem nem vesz zokon a kommentelő, hogy mi lenne ha nemcsak országokat, hanem hivatalokat is megszemélyesítenénk? Például az Artisjust én úgy képzelem el, mint egy mindig ápolt frizurájú és szakállú, vizet prédikáló és bort ivó fiatalembert. Vagy az ORTT-t, mint három darab, sóhivatalban foskarikákkal zsonglőrködő, bekötött szemű, szájú és fülű majmot, akiknek cirkuszi frakkjuk is van, jó vastag zsebekkel, ahová más majmok stikában duzzadt borítékokat dugdosnak. Vagy mint valaki írta, itt úgy érzi magát, mint egy titkos társaság tagja. Akár lehetne egy titkos társaságot is fenntartani, valamiféle újraértelmezet szabadkőművességet, ahol idősek, fiatalok, betegek, épek és gyógyultak, túlképzettek, és szerényebb végzettségűek, hívők, hitetlenek és keresők, mind-mind tegezik egymást és majd csak rémleni fog, hogy volt egykor egy néha mocskosszájú, furcsa fiú (de dicséretére váljon, hogy soha se moderált, mert higgyétek el, ilyet nem tettem, ha töröltetek, azt ti magatok tettétek) akiről igazándiból senki se tudja, vajon hogy nézett ki ép korában, de azt se, hogy sérülten hogyan fest, csak annyit, hogy útjára indította ezt az egész mozgalmat. Hát, lehet, hogy valami ilyesmi a tágan értelmezett hallhatatlanság? Voltam már fiú, lány, növény, néma hal, mely a tenger mélyén úszik, mintha rémlene, hogy egy ókori görög költő írta volna valami ilyesmit, fáradt vagyok, elő nem guglizom, bocs ha tévednék. Na, a halhoz adjuk hozzá az elektronokat, és dadamm, ott lesz egy pirinyó belőlem:-).

És kérem, amiatt se fogja vissza magát senki, ha úgy érzi, nem eléggé mestere a szavaknak. Mindannyian másban vagyunk ügyesek. Lehet, hogy páran emlékeztek még a Hagymácskaként említett rokon kislányra. Nos, neki van egy számítógépjátéka, amiben tündérkéket kell öltöztetni meg más kunsztokat produkálni (persze főleg anyukája segít neki) és ezek a kis Disney tündérek különféle tulajdonságokkal bírnak, van amelyik vízen jár, míg a másik kerti virágokat növeszt pillanatok alatt, satöbbi. Szóval, biztos vagyok benne, hogy ha valaki nem a billentyűzet zsonglőrje, akkor lehet, hogy mondjuk ő a kuglófsütés nagymestere, de még csak kitűnni se kell semmiben, ha valakinek tiszta a szíve, mint itt szinte mindenkinek. És azon ritka dolgok közé tartozik, amik még meg tudnak hatni, amikor érzem, hogy valaki a szívét teljesen kitárja soraival, még ha a megfogalmazása picit sutácskára is sikeredik. Olyasmi ez, mint amikor a porban vergődő kis veréb igyekszik segíteni egy még tőle is gyámolatlanabb társának, vagy amikor egy könyvesboltban a legalsó polcról merő véletlenségből leemelünk egy könyvet, aminek esetleg a hátoldala is esetlenebb, mint a sok-sok flancos kiadásnak és nem ajánlja egyik celeb sem és szinte szánalomból kezdjük olvasni, de amikor belemerülünk, rájövünk, hogy micsoda rejtett kincsre is bukkantunk. Tehát az ötleteknél nekem nem a megfogalmazás igényessége a mérvadó, persze a vitriolos tollú sokdiplomások se fogják vissza magukat, ha van hozzá kedvük. Itt mindent szabad és semmi sem kötelező. Ti hogyan hirdetnétek a power of blogot? Csak egy valamivel nem ér indulni: Andris emlékápolással. Az ilyesmit hagyjuk meg az észak-koreai blogger szövetség tagjainak, akik Kim Dzsong Kettő elvtárs emlékének majd minden bizonnyal méltó blogot szentelnek:-). Mint valaki megjegyezte, ezen a blogon nagyon heterogén az olvasóközönség és ez nekem nagyon rokonszenves. Nekem doszt elég az, ha közületek néhányan olykor majd rám gondolnak egy-egy pillanatra, mondjuk hosszú téli estéken, amint a tisztaszobában békésen horgolgatnak a karosszékben ülve a Szentkép és a makraméval ékesített Aradszky László poszter alatt, avagy más kedves olvasóim, aki meg éppen a piercingjeiket fényezik újra egy izgalmasabbnak ígérkező swinger partyra készülve.

171 megjegyzés:

  1. Nos inkább szentkép és Depeche Mode poszter alatt:) és a pinyó is kikopoik addigra a számból:)
    Valaki rajtam keresztül küldene egy levelet neked ha kapnék egy privát email címet el is küldeném. Azért nem máslom be ide mert ő nem szeretné.

    VálaszTörlés
  2. Elmentem, Aradszky posztert beszerezni!

    VálaszTörlés
  3. Na, véletlenül a tegnapiba raktam be, de érsz nekem annyit, hogy idemásoljam:
    Andris öcsém, hidd el, nem a Menyország Touristot akarom promózni, hál, Istennek, fut a szekér magától is, de azért a zenei ízléseden csiszolhatnál!:-) Hajrá Andris, hajrá Loki!

    VálaszTörlés
  4. Azt ugye tudod, hogy a rendőrségnek vagy a médiának nem lesz nehéz kideríteni, hogy ki is vagy/voltál, na meg ki segített neked. Elég kicsi a valószínűsége annak, hogy három nap múlva egynél több 34 éves, nyaktól lefele lebénult valaki meghaljon. Kicsi ez az ország, könnyű utánnanézni. Én se szeretném ha valakinek pelenkáznia kéne, vagy ha arra se lennék képes, hogy az orromat megvakarjam, de gondoltál-e arra mi lesz azokkal akiknek majd a balhét el kell vinni?!

    VálaszTörlés
  5. Andris!
    Köszönöm a jókivánságaidat és az Igaz Ember megnevezést!

    A "nyelvtannácizmusomról" annyit, hogy az nagyon fájt (be akarjuk folyásolni), és tudom, hogy vannak szavak, ahol nem használom a hosszú i betűt, de a tesómtól kaptam Amerikából a laptopot és azt még nem találtam meg (ha valaki tud egy billentyűkombinációt, megköszönném).
    Szép napot mindenkinek!

    VálaszTörlés
  6. kezdek rájönni,hogy igazából tényleg tökmindegy, hogy Andris létezik vagy sem,ez nem lényeg... reggelente kiváncsian térek be ide,hogy mi lesz az aznapra szánt történet, akárki írja is. TEtszett a mai :)

    Lukács: neked meg annyit, ha TE vagy....:) a 9 éves fiamnál Te vagy a sztár! :)

    VálaszTörlés
  7. Olyan fura egy nagy lélegzetvételnyi mondanivalóban, egy bejegyzésen belül olvasni a bádoglabort, a tisztaszobát és a swinger klubot.

    VálaszTörlés
  8. Csak olyan ember alkalmas segítőnek, aki ő maga is meg akar halni, méghozzá a segítésével egyidejűleg, vagy legalábbis rövidesen azt követően. Így mentesülhet az utólagos felelősségrevonás alól.

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy valaki ilyen helyzetben ilyen bejegyzéseket tud létrehozni, hogy képes így gondolkodni. Persze mondhatjuk ezek csak bejegyzések ,ki tudja, a nap többi részében milyen gondolatok uralkodnak el benned... Csak gondolom, hogy azért túlnyomó többségben pozitívak a gondolataid, máskülönben a postok is lehangolóak lennének. Én sajnos nagyon érzelmes vagyok, és a kelleténél sokkal mélyebbek az érzelmeim, lelkileg nagyon labilis vagyok, és nagyon meg tudnak viselni olyan dolgok, amikre a legtöbb "normális" ember max. legyintene egyet. Sok hülyeséget csináltam már, aminek mai napig iszom a levét, és fogom is, valószínűleg életem végéig, és emiatt sokszor gondolok arra, hogy már csak ezért is jobb lenne meghalni... De itt le is zárom ezt a részét a mondandómnak.
    És kit érdekel, hogy a rendőrség mit derít ki? Erről kb. az jut eszembe, és lehet, hogy most ezért minimum mindenkitől egy vascsövet kapok, de akkor is azt mondom, ez egy laza középsőujj a rendőrségnek... "Baszd fel a kéket" =)
    Azt írtad, szereted, ha kitárulkoznak. Nem szeretném sajnáltatni magam, és főleg nem Veled (és ez nem lenézés szagú akar lenni!), akinek úm. a helyzetéhez képest az enyém rózsásnak mondható, de sajnos van az a különbség, ami miatt "különbözünk" (és ezzel nem azt az üzenetet szeretném közvetíteni, hogy ÉN mindenkinél különb és felsőbbrendű vagyok...). Az embereket -számomra- nem komindottan a külsejük különbözteti meg egymástól, az csak a felszínes segítség az egyén számára, hogy szavak nélkül felismerje a másikat. Nagy segítség. De igazából azt gondolom, a gondolatok, az érzések különböztetnek meg igazán. Kimondva, kimondatlanul, nem tőlünk függ, csakis attól, akié a gondolat. És ő dönti el, megosztja-e másokkal, avagy sem. Én az a fajta vagyok, akinek nem kell bizonyítani, hogy a bizalmára méltó valaki, csak elég egyszer bizonyítani azt, hogy nem. És nem bánom, hogy megbíztam, mert olyan dolgokat mondok el, amikről nem bánom, ha mások is tudják. És nem a kedvenc színemre, és egyéb jelentéktelen(nek tűnő) dolgokra gondolok. Hanem amivel jelezni tudom másoknak, hogy megbízhatnak bennem... Megvan bennem az a tulajdonság is, hogy mások dolgait akkor sem tárom ki, ha ezt nem kérik külön, ellenben ha úgy érzem, segítségre szorulok, nem szégyenlek megnyílni. A saját problémáimról szívesen beszélek, és értékelem mind a pozitív mind pedig a negatív kritikát, mert mikor valakinek beszélek a dolgaimról, vállalom, hogy bármi is a véleménye, elmondja, aminek már csak azért is örülök, mert ez számomra jelzés értékű, és tudom, nem lehet minden(ki)re általánosítani, de vannak érzések és gondolatok (némi tapasztalattal kiegészítve), amik azt sugallják, ebben az emberen érdemes megbízni (azért mert nyíltan fel meri vállalni a gondolatait, amire sokan nem képesek). És építő jellegű kritikaként tudom értékelni azt, amit kapok. Már ha őszinte az a vélemény, és nem irigységgel telt...
    Tudom, így a végére már nem sok köze van a posthoz, mi több, nagyon el üt annak a témájától, eléggé átment személyesbe,... de ki mondta, hogy egy komment csak az adott témához szólhat? =) Sem az első sem az egyetlen nem vagyok...
    Andris, ÉRTÉKELLEK MINT EMBERT =) És bármi is van/volt/lesz, már valószínűleg sosem foglak elfelejteni. És nem azért írom, mert ezt "kell" ideírni, hanem mert így van. Mert ami hatással van rám, ami megérint, az megmarad bennem. Márpedig az írásaid megérintenek, elgondolkodtatnak, felnyitják a szemem, és jobb útra terelnek (még ha csak gondolatok, gondolkodásmód szintjén is, már ha csak elgondolkodtat, az is valami!).
    Szerintem.
    És ezt köszönöm Neked.

    VálaszTörlés
  10. Geisha!

    Mért van olyan fura érzésem, mióta ezt a blogot olvasom, hogy Te vagy az a B.S.??? Nekem elsőre ez ugrott be, nem az, h Te Andris vagy. Csak úgy sugárzik némely hozzászólásodból a szeretet és a megértés... Remélem ez is csak a képzeletem szüleménye...

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!
    Még mindig nem jutottunk előrébb.. sem erkölcsileg, sem technikailag.. :-)

    "Andris" .. elég sűrű életetd lehetet, ha ennyi mindenről, ennyire jólértesülten írsz :-) Lehet, hogy a 34 sem igaz?

    Kezdem megszokni ezt az erkölcsileg megszokhatatlan állapotot..hogy mindannyian lassan "segítővé" válunk...
    Szerintetek?

    Zoli

    VálaszTörlés
  12. Napok óta gondolkodom a hogyan tovább ez a blog kérdésen. Nem írtam le, mert a "fogjuk meg és vigyétek" tipikus esete lett volna. :) Most megvan a felkérés, az én kristálygömbömben ez dereng fel:

    Egy Erős Kezű Vezető viszi tovább, rendszeresen, kb hetente egyszer beír egy sztorit olyan emberek életéből, akik balesetet szenvedtek vagy más súlyos betegségük van/volt.

    A sztorik nem a baleset körülményeiről, a betegség részletezésről szólnak és nem sajnálatkeltő hangvételűek. A beteg/sérült ember emléke, világlátása, bármi. Ahogy Andris, Tőled tanultuk. :)

    Az Erős Kezű Vezető optimálisan olyan ember, aki betegekkel foglalkozik, sok ilyen eset van körülötte, képes elfogulatlan lenni, van egy minimális íráskészsége, humora és nem hajlamos a szentimentalizmusra.

    Az Erős Kezű Vezető email címe nyílvános, bárki küldhet neki sztorit a saját életéből vagy ismeretségi köréből, ebből is választja a rendszeres bejegyzést.

    A Kommentelők a bejegyzéshez kapcsolódóan kommentelnek. (Nahát.)

    Az lenne a szép, ha a Sztoriküldők között lennének olyanok, akik elmennének nem internetképes beteg emberekhez. Meghallgatnák és elhoznák a történetüket, majd kinyomtatva később elvinnék nekik a kommenteket és mások sztorijait.

    Én max kommentezést és a saját környezetemből sztoribeküldést tudok vállalni, többet nem.

    VálaszTörlés
  13. Kedves Renáta, nem tudom, de már nem lep meg ez az újabb feltételezés sem, már csak a nagynéni nem voltam a sztoriban...
    Pedig én csak egy egyszerű kommentelő vagyok, aki az öngyi-topicból vetődött ide, és még a saját ügyének rendezéséhez sincs ereje, nemhogy másokéhoz.

    VálaszTörlés
  14. Azt hiszem félreérted, nem rosszindulatú volt a feltételezés... Elnézést érte.
    Zoli!
    Az összeesküvés-elmélet az én fejemben is járkál és sajnos én is gyártom az elméleteket... Más infó hiányában...

    VálaszTörlés
  15. Pontosan értettem, nem is sértődtem meg rajta, szükségtelen elnézést kérned.

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok!

    Egynyári sztori lesz ez az egész, és jövőre már senki nem fog emlékezni rá.

    Valaki azt írta, hullagyalázónak érzi magát, amiért minden nap eltemetjük, majd másnap kiássuk Andrist.
    Elgondolkodtam: inkább dögkeselyű vagyok, aki Győzike lerágott csontja után szenzációra éhes tekinttel veti magát erre az érdekes blogra. Először csak körözve, passzív olvasás formájában, aztán egyre közelebb és közelebb kerülve a "prédához" kommentekkel. És már nagyon várom az utolsó napot... Pff, hányingerem van saját magamtól. :(

    VálaszTörlés
  17. Van aki egész életében emlékezni fog rá.

    VálaszTörlés
  18. Én írtam a Magyarország képről, ami bennem él.
    És arról, hogy nehéz azonosulni az ország negatív oldalaival, amelyek gyakran háttérbe szorítják a pozitívakat.
    Lehetne ezt a blogot, vagy egy másikat, arra használni, hogy a tartózkodó, rosszkedvű, rossz eszközöket választó középkorú férfi megpróbáljon jó eszközöket választani az egyes emberek problémáira. Függetlenül mások véleményétől, kétkedéseitől, degradáló megjegyzéseitől.
    Megpróbálhatnánk segíteni egymáson, kiindulva abból a kommentből, amely azt taglalja, hogy kevés, vagy szinte nincs is olyan portál, ahol (lelki) bajba jutott embereknek nyújtanak e-segítséget.. persze van lelkisegély vonal, de lehetne alternatíva is. A legtöbb fórum erre alkalmatlan, mert a hozzászólók egy része egymás hajtépésbe kezd, degradáló megjegyzéseket tesz, és az az első és legfontosabb szempontja, hogy vajon tényleg igaz-e, amit olvas.
    Azt hiszem szükség lenne olyan emberekre, és fórumra, amely nem ítélkezik, nem kér bizonyítékot, egyszerűen csak pozitív energiát sugároz, beszélget, beszéltet.

    Idealista mazsola voltam :)

    VálaszTörlés
  19. Érdekes amit kapen ír.
    Bennem nem alakult ki, ez a gyászos hangulat.
    Ugyan olyan érzésem van,amikor idejövök, mint amikor elmegyek a szomszéd mamó háza előtt.Be kell, hogy köszönjek.Nem kötelességből,magam miatt.A mérhetetlen optipizmus és bölcsesség láttán,mindig azon kapom magam, hogy elgondolkodom,lesz annyi időm majd, hogy össze tudjam gyűjteni mindezt?Ennyit tudjak majd adni, a körülöttem lévőknek.Nyugtatgatom magam -persze, még csak 35 leszel,van még időd- Eddig úgy hittem, túl fiatal vagyok és azért nem tudhatom.És tessék, itt van egy ugyan olyan korú ember, mint én ,és már a birtokában van mind ezeknek.Keveset éltem.
    Nem akarom tudni, mi lesz 3 nap múlva....inkább, a homokba tudom a fejem.

    VálaszTörlés
  20. Kérem szépen én dugom-nak írtam, fogalmam sem,hogyan lett, "tudom":)légyszíves, annak olvassátok, jó?:)

    VálaszTörlés
  21. Réka Ágnes drágaságom, imádkozom érted, hogy sose kerülj ápolói kezek közé, nemhogy az enyémek közé, mert az osztály ahol dolgozom igencsak kemény....
    Vehetném sértésnek is akár a megjegyzésed, hogy nem lehetek jó ápoló, azonban engem a visszajelzések igazolnak és az nekem bőven elég.
    Sajnálom, hogy ennyire lökött vagy, hogy eszed a kefét egy fiktív sztori miatt. Én le1rtam a meggyőződésemet és nem térek ki előle, lévén: MEGGYŐZŐDÉS.
    Nos ha ezt vállalja valaki és állja a sarat, azt igen, elől-hátul rúgni kell :)

    VálaszTörlés
  22. Sziasztok " titkos társaság" ! Biztos vagyok benne, hogy nem volt hiábavaló ez a blog. Néhány napja még szép számmal jöttek a kommentek, hogy többen közülünk ( én is ) átértékeltek dolgokat, rendezni próbálták a lelkivilágukat. Az is tuti, hogy 3 nap múlva ez a blog véget ér. Vagy valamilyen fomában tovább működik, de bízom abban, ha a szerző eltávozik a túlvilágra, senkinek nem fog sérülni a lelke. Mert csak gondoljatok bele, miért is vagyunk itt? Ez egy nagyon komoly dolog, talán az életben a legfontosabb a születéssel együtt.
    Este még benézek.
    Rita, kedvesem, szabin vagy? :-)

    Zoli

    VálaszTörlés
  23. Szia, van egy titkos tibeti tanítás a halálról, ha erre készülsz érdemes a beavatást megkapni, hogy tudd mire számíts. Phowának hívják, jó eséllyel évente egyszer Magyarországon is meg lehet kapni, de most ahogy elnézem nincs rá időd. Persze, ha mégis úgy döntesz, hogy megvárod, az csak jó, szólj, de ha nem, akkor itt a elolvashatod a lényeget: http://href.hu/x/9o7j Karmapa Csennó! Üdv. Miki

    VálaszTörlés
  24. Amúgy a mai bejegyzést is fölösleges locsogásnak tartom, épp átfutottam rajta... számomra unalmas.

    Az aki naponta csak néhány órát van magánál - mint írta valahol Andris - felfoghatatlan, hogy tud ennyire jólinformált lenni a netvilág és úgy egyáltalán a világ dolgairól!
    Gyanú gyanú hátán sőt ez már nem gyanú, tény: egynyári sztori - Kapen szavait idézve.

    Zoli drágám nem mindegy?;)

    VálaszTörlés
  25. Ha még nem kértelek volna rá Réka Ágnes, akkor most teszem: a továbbiakban ne vedd szádra a nevem.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  26. Lányok, itt a végére úgy hajbakaptok, hogy szegény Andris temetése tényleg komoly bulváresemlény lesz az egymást gyepáló gyászolónőkkel:-)

    VálaszTörlés
  27. Geisha, mi lenne? könyörgöm! :)) :)) Látom az életkorod de nem hiszem el, hogy tényleg annyi...
    Ki írta itt, hogy lesz valami???!!!

    VálaszTörlés
  28. Ahogy Te Kedves "nem vesszük a szánkra többé a neved" szánalmasnak nevezhetsz minket, olyanokat, akik elhiszik a sztorit, úgy engedd meg nekünk is e kiváltságot, hogy a neved használhassuk. Minden naiv szánalmas kommentelő nevében, köszönöm!

    VálaszTörlés
  29. Hölgyeim, talán tényleg nem kellene ezt itt így. Szerintem méltatlan a bloghoz, akár igaz Andris állapota és távozása akár nem. Szerintem mmk javaslata kiváló és mazsolo2-é is. Persze Andris dönt. Rita, szerintem meg nem értelmetlen hablaty a mai írás sem. Engem bevallom nagyon meghatott, néhány részén pedig előbb meghökkentem, majd nagyot nevettem. Én arra gondoltam, hogy lehet valami apró jeleket helyez le, mint egy krimiben, ahol rá akarnak vezetni valakit a megoldásra? Nekem gyanús az a könyv dolog, amit nem olvas senki. Lehet, hogy Andris írt egy könyvet és azt akarja ilyen furcsa módon népszerűsíteni? Persze lehet, hogy ez hülyeség, csak egy kósza ötlet. Nem vagyok Kálámbó:-) mint írta valaki korábban.

    VálaszTörlés
  30. Javaslom a női iszapbirkozók vegyék át a bloggot. Jelöltjeim már lennének. :D

    VálaszTörlés
  31. Én meg javaslom, h köpködés nélkül bírjuk ki ezt a 3 napot, ami még hátra van...

    VálaszTörlés
  32. Renáta, ne túlozzunk, nincsenek itt "különben mi lesz"-ek meg köpködés sem... itt mindenki véleményez, ennyi.

    Azt látjátok, hogy fölöslegesen sértegettek, de egy értelmes reakciót még nem kaptam például arra (csupán egyik) feltevésemre:
    Az aki naponta csak néhány órát van magánál - mint írta valahol Andris - felfoghatatlan, hogy tud ennyire jólinformált lenni a netvilág és úgy egyáltalán a világ dolgairól!
    - idéztem saját magam...
    Akár Andris is megdobhat a válasszal...

    VálaszTörlés
  33. Tegnapelőtt találtam meg ezt a blogot.
    Tegnap végigolvastam.
    Mit mondhatnék?
    Láttam haldokló embereket, akiknek, ha lehetősége lett volna rá, éltek volna az eutanázia lehetőségével. Addig, amíg maguk dönthettek a sorsukról, amíg volt egy kevés méltóságuk. Ez nem adatott meg nekik.
    Ha a blog igaz, akkor könnyű utat kívánok Andris!
    Ha kísérlet, vagy egyéb, akkor is fontos dolgot feszeget.
    Mindenesetre még három napig olvasom.

    VálaszTörlés
  34. Gondolatrendőrség híján, azt hiszel amit csak akarsz.
    Nem fogok születési anyakönyvi kivonatot mellékelni.

    VálaszTörlés
  35. Kapen, az az iszapbirkózós poszt ott volt, de Andris ötletei között is van pár pihentagyú. csepeli Önkormányzat meg Zámbó család közös honlapja P+P-ben.
    Ferenc, főleg most, hogy mondod, ez a könyv nekem is gyanús. Ha úgy lesz, majd azt mondjuk, hogy közös tipp, ha meg nem, akkor nekem közöm nincs hozzá:-).
    Andris, ne gondold, hogy nem volt tartalmas életed, hidd el, eg comó sztárnak se különb!

    VálaszTörlés
  36. A különben-mi-lesz konkrétan a kérésed ésszerűtlenségének szólt. Mivel ez nem egy klasszikus fórum, ahol látszik, hogy mely korábbi hozzászólásra reagálunk; így technikailag nehézkes lenne név nélkül válaszolni itt egymásnak, de én azért most mégis megpróbálom...

    VálaszTörlés
  37. Rita, örömmel látom, hogy megjöttél. Azért engem már nagyon érdekelne, milyen vagy Te? A hsz-id kemények, de kíváncsi vagyok, ki ez a lány. Este visszajövök, Zoli

    VálaszTörlés
  38. Lehetek szánalmas, lökött, mert elhiszem a sztorit (szivem joga), de mint már korábban is megjegyeztem, lehet, hogy ez az Andris nem létezik és csak fikció az egész, de biztos, hogy van valaki, aki tényleg igy él. És ezzel a helyzettel szembesit minket a mi Andrisunk. Mindenesetre sokakat megérintett igy vagy úgy.

    VálaszTörlés
  39. Geisha, én sem az anyakönyvi kivonatodra vagyok kíváncsi, csak arra utaltam, hogy a hozzászólásaid tartalmilag egy huszonéves érettségének felelnek meg... nem tükrözik a valós korodat.

    Zoli, ne rám légy kíváncsi, nem ezért vagyok itt :)

    VálaszTörlés
  40. Ne jöjj el sírva síromig,
    Nem fekszem itt, nem alszom itt.
    Ezer fúvó szélben lakom,
    Gyémánt vagyok fénylő havon.
    Érő kalászon nyári napfény.
    Szelíd esőcske őszi estén.
    Síromnál sírva meg ne állj,
    Nem vagyok ott,
    Nincs is halál.

    Lehet anyázni, hogy már "sírfeliratot" írok, mekkora tahó vagyok.
    Mindenesetre én megértem a valós s nem valós Andrisokat, és momentán nekem "jól estek" ezek a sorok,amikor megérintet a halál szele.

    VálaszTörlés
  41. Sziasztok!Én úgy képzeltem,hogy pl. az rtlklubon lemegy egy műsor az eutanáziáról csütörtökön vagy pénteken,és erről a blogról,hogy mi is volt ez:).Persze nem vagyok teljesen hitetlen,az ilyen eseteket látva kellene ráébredni az embereknek,mi is adatott meg.Ez meg is történik,aztán 1-2 hét,s újra a szomszéd kertje lesz zöldebb.Nem lesz mindenki happy,hogy de jóó,én tudok mozogni,látok,hallok.Fogalmam sincs hogy külföldön mi a helyzet,de itthon rengeteg acsarkodást látok.A való életben,s a fórumokon is.Ez ráadásul felesleges,idegölő, és mégis.Nem akartam ennyire el kanyarodni.Ha valódi vagy Andris, több ilyen embernek kellene megmutatni,hogy mennyire törékeny az,amit természetesnek veszünk.(Jájj,az igazi nevem jelenik meg,nem így akartam:)).Pá

    VálaszTörlés
  42. Hmmm. Nekem ez a bejegyzés ütött eddig a legjobban. És szeretem Lukács, Zottyo, Hujder, Geisha, Ágnes, Rita, Mazsola...stb kommentjeit olvasni... Nem sokat szóltam bele, de aki nem ír ide, ő is úgy érzi, hogy egy társaság tagja lett, és valami fontosról van szó. Még az sem baj, ha néha hajba kapunk, de azért nyugi, a lényeg nem abban van, amin megy a veszekedés. Ez a blog azért nagyon jó még, mert az olvasói is bevonódtak, benne vannak már nyakig, valahogy közössé lett - köszönet érte.
    Nekem már létezik Andris, még ha logikai bukfencek kérdőjelezték is meg néha létét. Mint egy regényhős akár, akit annyira megszeretsz, mintha létező ember lenne. Nálam már elmosódott ez a határ, fikció és az élet között, és már mindegy az egész, hogy mit hiszek. Úgy döntöttem, elhiszek mindent.
    Én most köszönöm ezt a blogot!
    És Andris, szép utat Neked... bárhová is mész. A Pokolba biztos nem!

    VálaszTörlés
  43. Három nap múlva kiderül minden?
    Rita: igazad van, ennyire tájékozott nem lehet Andris, sőt egy sok éve a médiában dolgozónak is órákba kerülhet egy jól megszerkesztett, mindenre kitérő írás/riport/akármi.
    Szakdolgozatnak meg túl tág ez az öngyilkosság /gyilkosság/ sztori.

    VálaszTörlés
  44. Sziasztok!

    Úgy érzem magam, mint egy szociológiai kísérlet - kontrollcsoport- tagjaként.. Gyönyörűen hozzátok(zuk) az ilyenkor elvárt, és nem elvárt kommenteket, viselkedést. ( ja, amúgy ezeket az írásokat elég hamar össze lehet hozni ( pláne, ha ez a szakmád.. :-), de EZEKET nem én írom! Tehát az összeesküvés elmélet ez ügyben kihúzva. ( bocs "Andris" )
    Én ezt a blogot egy - valószínűleg- mozgássérült fiú(lány) írásaiként, dolgozataként olvasom. De legfőképp TITEKET. Ti vagytok a "story" .. persze a jó értelemben.
    Amúgy az rtl nem foglalkozik az öngyilkossággal.. ha néztek Híradót, Kókuszt láthatjátok. Az etikai kódexünk tiltja. ( de lehet, hogy érdemes lenne, ha már ilyen érdeklődést hoz..:-) )

    Zoli

    ui: A kerekesszékes rugby-t megpróbálom elnyomni a héten.. talán "Andrisnak" is belefér..

    VálaszTörlés
  45. Loooool Hujder, ez nagyon jól esett, akár szándékos, akár téves: Kókusz = Fókusz :))

    VálaszTörlés
  46. Nem véletlen.. :-) becenév..

    VálaszTörlés
  47. genya vagyok, hogy már az utolsó napot várom??

    VálaszTörlés
  48. Mindjárt megaszongya neked itt valaki :))

    VálaszTörlés
  49. Javítson ki valaki, ha rosszul tudnám: ez, ugye, András blogja, nem az irgalmas szívű ápolónőé? Akkor meg minek szerepeltetjük annyit? Ignore - és pont.

    VálaszTörlés
  50. úgy gondolod,megkapom majd érte a magamét, hogy hogy várhatom más halálát? :)

    VálaszTörlés
  51. Nem csak más az ízlésünk. Ha nekem nem jönnének be Andris posztjai, lehet, hogy én is csak azt tennénk. Nekem ez a mai nagyon tetszett, de a bicskás- japcsi zászlós is ott volt, pedig elhihetitek, trófeákról én is sokat mesélhetnék.., meg a többi is jó kis szöveg, na. Hujder, ez hogy működik? Szerkesztő leadja a megrendelést. Legyen kb ilyen hosszú, benee, ez, az meg amaz, kapsz rá öcsém másfél órát és akkor ilyenre összeáll? Úgy értem egy ilyet alapból mindenkinek kell tudni írni, aki újságíró, vagy tehetségfüggő a dolog?

    VálaszTörlés
  52. Hát én is egyre inkább azt érzem, hogy Andris nem létező személy , de nem bánkódom ezen.Mert vannak Andris -ok, aki valóban ebben a élethelyzetben vannak.
    Aztán , mert végre olvasni un."Értelmes " dolgokról is itt.Nemcsak sztárhírek, pénz , pénz , és pénzügyekről.
    Válságról , politikáról, és sok minden más számomra értelmetlen dologról.
    Végre előtérbe kerül ,az EMBER , csupa nagybetűvel. Végre beszélnek , ill. írnak, az emberek a kommentekben az érzésekről , emlékekről, mindenről ami igazán fontos.
    Köszönjük Andris!!!

    VálaszTörlés
  53. Lia

    és ha "Andris" blogja, akkor csak ő írhat bele? nem veszed észre,hogy ennek pont az a lényege,hogy kiből mit vált ki és mit szól hozzá?

    VálaszTörlés
  54. Lia, köszönettel tartoznék valakinek azzal, hogy bejegyzést írhatok egy nyilvános blogba? Vagy egyszerűbben fogalmazva: szerepelhetek? Merthogy ti, fanatikusok szerepeltettek?
    Hát hallgass ide: köszönöm - és pont.

    m, valahogy így gondolom, talán rád is szórják majd a követ, hogy ignore :))

    VálaszTörlés
  55. Lukács

    a végkifejletre vagyok kíváncsi, azért várom az utolsó napot, és nem azért, mert nem értékelem "Andris" írásait.

    VálaszTörlés
  56. Igazad van Rita!
    Ők provokálnak!
    Ne foglalkozz velük, írj továbbra is!
    A Te meglátásaid is nagyon érdekesek!

    VálaszTörlés
  57. Tudod Rita, a kődobálás nem zavar, sokkal jobban zavarna,ha olyan naivítás lakozna bennem, mint a kődobálókban

    VálaszTörlés
  58. Kedves András!

    Inkább a halál, mint a Zámbó család!

    Persze nem a Te halálod, amivel kapcsolatban őrületesen ambivalens vagyok. Egyszer elhiszem, s ha rágondolok, hogy három nap múlva... - összerándul a gyomrom. Aztán meg azt gondolom: három nap múlva felteszel egy fotót, amin kisfiúsan mosolyogsz, elnézést kérsz tőlünk a tréfás játékért/kísérletért, megköszönöd aktív közreműködésünket... Így legyen, András! Örülnék, hogy mégsem hal meg egy művelt, intelligens, szellemes fiatalember, nem viszi magával ezt a sok értéket a semmibe. És egyáltalán nem érezném magam megvezetve. Legtöbbünkből okos gondolatokat, szép érzéseket csiholtál ki. (Kevés tisztelet a kivételnek.) Ja, és természetesen továbbra is látogatnám a blogodat - mert az nem is kérdés, kinek kellene folytatnia.:)

    VálaszTörlés
  59. M: én megértelek, én is várom az utolsó napot, kíváncsi vagyok, mi lesz.....

    VálaszTörlés
  60. Lia,
    Ettől ütősebb felütést rég láttam:-)))))
    Nálad a 10 pont!

    VálaszTörlés
  61. Felőlem azt írkál az ápolónő, amit akar,
    és olyan nyelvi szinten, amilyennel bír. Csak a szüntelen vagdalkozását nem érzem ide illőnek. A többi kommentelő örökös kioktatására pedig mi jogosítja fel?

    VálaszTörlés
  62. Lukács, köszi. :)

    miraven: honnan van a feltett vers? Szép.

    VálaszTörlés
  63. Idéznélek Lia:

    "Lia írta...

    Javítson ki valaki, ha rosszul tudnám: ez, ugye, András blogja, nem az irgalmas szívű ápolónőé? Akkor meg minek szerepeltetjük annyit? Ignore - és pont."

    Akkor miért cáfolod magad a következő mondattal?

    "Lia írta...

    Felőlem azt írkál az ápolónő, amit akar,
    és olyan nyelvi szinten, amilyennel bír."

    Ha időd van, keress nekem példát a kommentelők kioktatására vonatkozóan :)

    VálaszTörlés
  64. Lia bejegyzésének inkább a második része tetszett - egyetértek, csatlakozom. De Kedvesek! Ugye nem fogunk már mi is pártokra szakadni?

    VálaszTörlés
  65. Olyan társaság ez itt, hogy általában egyfajta fura örömmel olvasom végig a napi kommenteket. :)

    VálaszTörlés
  66. Sziasztok!

    Miért nem veszitek észre, hogy az első perctől Ritának van / lesz igaza? Lassan már nagyon sokan úgy látják, hogy egy " mű Andrisról" szól, nem konkrétan takarja azt a személyt, akinek kiadja magát. Osztom Rita véleményét, és nem hinném, hogy egy halálra " készülő" embernek ezek lettek volna a legfonotsabb állomásai az életben.

    3 nap múlva az fog kiderülni, hogy nem történik semmi, már csak azért sem fog visszaírni nekünk senki, hogy mindenki azt higgye, igaz történet volt. Talán máshol, egy másik blogban mindenre fény derül. De se a " Segítő", se senki más nem fog reagálni a kommentekre. Így mindenki abban a tudatban fog ide írni, hogy " Andris" elment... És sokan halálra fogják aggódni magukat, és kérdezgetni fogják: " Hol vagy " Andris"????

    2 napja nem írtam, de olvastalak titeket, ahány ember, annyi féle, nem kell kiosztani senkit, és egyszer majd mindenki rájön, 1-2 ( sok) dologban Ritának volt igaza. Nem védeni szeretném, de ha a munkáját sz*rul végezné, már biztosan nem dolgozna a szakmában. Szerintem nem kioktat, csak pusztán neki is van véleménye, amit megoszt másokkal.

    Ahogy már sokan is írtátok, kezd fanyar lenni a dolog.... Ezt mára én is így látom.

    Nem igazán látok olyat a napról-napra kiírt blogban, ami egy ember halálos ágyán íródna. Főleg nem látok benne olyan dolgot, ami a valóságnak megfelelhetne. Persze lehet tévedek, de a blogot illetően lassan már nem is az eutanáziáról szól, hanem másról...

    Ha viszont mégis igaz lenne, nem kellene napról-napra összekapnotok. Én mindnyájotokat szívesen olvaslak, egytől-egyig, nincs kedvenc, vagy nem kedvenc, mindenki jó ember a maga módján! Ha tényleg csak 3 nap, akkor ki kellene bírni együtt!

    Legyen szép napotok!

    VálaszTörlés
  67. lia!

    röhögni fogsz, de a született feleségekben volt, amikor egy idő hölgy elszórta a barátnője hamvait ott,azon a pályán, ahol az lánykorában sorra győzelmeket aratott. :)

    VálaszTörlés
  68. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  69. Gina, szerintem ezzel Andris is így van.
    És szerintem nem fanyar ez az egész. És ahogy már írtuk sokan, nem az lesz a lényeg, hogy igaz-e. Nekem igaz, ahogy írtam, ma már eldöntöttem.

    VálaszTörlés
  70. Sokszor olvasom, hogy egy halál felé tartó ember nem ezeket venné sorra, amiket olvashatunk.
    Nos, szerintem közhelyek élnek az emberek fejében erről.
    Sajnos, nem sajnos én is voltam úgy hogy arra tartottam mint András. Igaz velem közölték, hogy bárikor helló...Nos, még itt vagyok. de tudjátok nekem mi volt az első és a legfontosabb?Hogy te jó ég, akkor hogy megyek el xy koncertre?!
    És hogy miért nem ittam előző este többet,és miért nem lett a flörtből más?Meg hogy de király, hogy itt és itt voltam és ezt és ezt legalább megtehettem.
    Na ennyit erről.
    ettől függetlenül pedig elég mély érzésű ember vagyok.mégsem dramatizáltam túl azt, amit ELFOGADTAM.
    ennyiből szerencsés lehetek, mert soha nem sajnáltam magam és soha nem azt néztem hogy mit veszíthetek.hanem hogy milyen dolgokat élhettem át.

    VálaszTörlés
  71. Fura ez az első blog, ahol a hozzászólások legalább annyira érdekelnek (ha nem jobban...) mint maga a blogbejegyzés. Igazából tökmindegy, hogy igaz ez az egész, vagy sem, a lényeg, hogy ez a kérdés azonnal mindenkiben felmerül. Hogy ennek mi köze van az erkölcshöz, azt nem tudom, de emberinek mindenképpen emberi. Talán túlságosan is...khm..

    Andris,mindig döbbenek azon, hogy mennyire jól megfogalmazva, olykor szinte geometriai pontossággal írod a bejegyzéseket..lehet, hogy ez megint a híres Nő-Férfi közti különbség kérdése, de nekem egy kicsit "hiányoznak" az érzelmek. Néha olyan, mintha a mesélő és a főszereplő nem egy és ugyanaz lenne. Ez csak egy személyes megjegyzés, és légyszí' ne vedd rossznéven!

    VálaszTörlés
  72. Alakul ...alakul .. :D

    Ignoráljatok engem is nyugodtan,de nekem egyre nevetségesebbnek és hiteltelenebbnek tűnik ez a blog,igaz,elejétől fogva biztos voltam és vagyok a mostani pillanatig is ,hogy egy újságíró(tanonc?) készátveréssóját nézzük :D Szinte látom,ahogy a végén majd lehull a lepel,előlép a Jáksó vagy a Balázs,eldobja a vécékefe hajzatot,és pezsgőt bontunk.:D

    Azért jó lenne "Andris",hogy ha az eredeti téma is kicsit terítékre kerülne már végre,történetesen az euthanazia. Elég a megható és mulatságos visszaemlékezésekből,jöjjön végre,aminek jönni kell,beszéljünk komolyabb dolgokról is.

    Tőlem ma is kérte egy betegem,hogy ha megint elindulna az úton,ne hozzuk vissza...szívem szerint hagynám is.Az esküm viszont arra kötelez,hogy szenvedésre,életre (?) ítéljek másokat... Jól van ez így?

    (nos,én nap mint nap találkozom halálba indulókkal.Olyanokkal is,mint "Andris".
    Már csak ezért sem tudok hinni a kiinduló alaptörténetben...)

    Már írtam egyszer: átvágva,megsértve nem érzem magam emiatt,mint mások,nem sírom könnyesre a zsebkendőmet sem,és őszintén szólva sokkal,de sokkal többet vártam ettől a blogtól.

    Még van pár nap,nem adom fel a reményt. :)

    Lesz ez jobb is,"Andris",kitartás ;)

    Üdv:

    Zsófi

    VálaszTörlés
  73. Milyen jó lesz azoknak, akik az elejétől (vagy tegnaptól) fogva tudták, hogy itt semmi nem igaz... lehet majd tobzódni az ugyemegmondtam-ban.
    Hát ez valóban nagy öröm lesz.. igazi, érett felnőttnek való öröm lesz, mondhatni "jó mulatság, férfi munka" ;)
    Hm... Asszem rájuk ruházom a választójogomat is jövőre.

    VálaszTörlés
  74. Itt nem az a kérdés, hogy öröm lesz-e vagy sem, ha vége így vagy úgy tanulságos dolog volt/lesz szerintem. Vagy azért mert egy "Andris" blogolt erről a témáról ŐSZINTÉN, vagy azért, mert hát erről is beszélni kell, kellene a jónépnek.

    Tök mindegy, hogy igaz történeten alapul-e a téma, vagy sem, senkinek nem lesz öröme ha vége szakad.

    A kétely viszont mindenkiben ott van, ha beismeri, ha nem, van aki kiírja, van aki már csak dacból sem.

    Ezzel senkit nem akartam megbántani, se megszemélyesíteni. Ha valakinek van blogja/ honlapja, ott azért mindíg magát adja az ember. Azaz tükrözi őt valamilyen formában. Itt ez nem látható. És nem a profilra gondolok, hanem a témákra mondjuk.

    Szép napot!

    VálaszTörlés
  75. Belecsöppentem, mint Pilátus a Krédóba, de úgy kell nekem, minek hallgatok a fiaimra.Ők szóltak, hogy nézd már meg, és mit szólsz hozzá, és mikor elolvastam benne is voltam nyakig...Persze nem azonnal írtam, mert emberi szokás szerint először hárítottam én is(mosom kezeimet)aztán győzött a jobbik(?)oldalam.Azt tapasztalom, hogy mindenkit megérintett a szituáció, és nem tudnak elmenni mellette szó nélkül.Jól van ez így, mert azt jelenti, hogy nem vagyunk teljesen közömbösek, és értékesnek tartjuk a másik embert.Így már, miután valamennyire megismertük. Nézzen mindenki magába és gondolja végig, hogy hányszor fordította félre a fejét, ha koldust látott, ugyanezt utálkozva, ha hajléktalant...ÉS hányszor nem segítettünk, pedig segíthettünk volna, persze ne azért, hogy a mennybe jussunk, hanem mert kötelesség.Ez a blog, ha ilyen gondolatokat ébreszt, már nem volt minden haszon nélkül való.Szeretet az, amikor meglátom a másik emberben isten arcát, és aszerint bánok vele.Tisztaszobám falán Madonna-kép van.A fia velünk van mindennap, az idők végezetéig.Megígérte.Betartja.

    VálaszTörlés
  76. Hm....ez a blog is egy igazi,érett felnőtt öröme,"jó mulatsága,férfimunkája volt" ;)

    Engem különösebben nem izgat,hogy mi lesz a végkifejlet.Eltűnik "Andris" az írásaival együtt,vagy leleplezi magát,oly mindegy.

    Jó lenne már olvasni valamit a kézzelfogható valóságról is...

    Mire gondolok? Írok egy példát...közeli családtag épp ma hatéves kisfiáról.

    Problémamentes terhesség után a szülés közbeni komplikációk miatt szó szerint megfulladt a kicsi. Újraélesztették.Sikeresen.Majd az ő és szülei,rokonai szerencséjére egy olyan centrumba szállították,ahol kísérleti stádiumban alkalmazták az egész test hipotermiát (hűtés),a további állapotromlást (a hipoxiát követő apoptózist,programozott sejthalált) megelőzendő.

    Később derült ki,hogy ha ezt a lehetőséget akkor nem kapja meg,pár napon belül meghalt volna,olyan súlyos volt az állapota.

    Ez a kisgyerek ma egy magatehetetlen béna fiúcska.Nem tarja a fejét,ülni sem tud.A karját,lábát tudatosan behajlítani sem.Garatizmai részlegesen bénultak,a nyelés is nehézkes számára...nyála csorog,rágni természetesen nem tud.Fél óra a alatt csúszik le egy kis doboz joghurt...Most 13 kg a súlya.

    Köhögni nem tud,folyamatosan hörög (légzőizmok bénulásának következménye), marékszám kapja a gyógyszert (oldva),mert görcsöl,mert folyton beteg,fájdalmai vannak...Beszélni nem tud.Csak sírni,nyögni. Azt viszont sokat.

    Nem tudja megvakarni,ha viszket valahol.Nem tudja jelezni,mije fáj.Három nap után sikerült egyszer kitalálni a folyamatos sírás okát: szempilla ment a szemébe....a kezét nem tudja a szeméhez emelni.

    Nem tud szólni: elég volt.... !!! A tüdőgyulladásokból,a lázból,a görcsökből,a fájdalmakból,anyja és apja tönkrement életéből,depresszióssá vált nagyszüleiből.

    Az orvostudomány sok mindenre képes.Visszahozni,vegetációra ítélni őt - sokadszor.

    És még hányszor?

    VálaszTörlés
  77. Zsófi, nagyon sajnálatos eset amiről írsz, megrendítő. Azonban nem minden eset így végződik. Nyilván aki ezt kell megélje okkal, joggal teszi fel a nagybetűst: MIÉRT ÉN? MIÉRT MI? És ésszerű válasz nincs.
    Azt gondolom, hogy akkor és ott azok a szülők csak arra tudtak koncentrálni, könyörögni, hogy hozzák vissza az életbe a gyereküket. Az orvosok - akik nem istenek - nyilván a maximumot tették meg érte.

    VálaszTörlés
  78. Tudom,Rita. Én is ott voltam.Együtt küzdöttünk. Akkor még csak egy apró,gyönyörű kisbaba volt,altatták,nem látszott,csak sokkal később,mi vár rá...és a környezetére. És vannak olyan gyerekek,akiknek az egész test hipotermia - hasonló szülés közbeni komplikációk után - jelentős életminőség javulást hozott. Ma esetleg tud járni,beszélni...Ez tényleg egy nagyszerű találmány....bizonyos esetekben.

    Akkor és ott még nem lehetett tudni,hogy Tominak ez a lehetőség az életre ítélés lesz.

    Ezek a szülők egyébként a mai napig megteszik a maximumot.Nem adták intézetbe,ahogy az javasolták neki. Napi 24 órás küzdelem az életük.kezelések,terápiák,tornák,masszázsok,őssejt kapszula,fohászkodás...és a jó Isten se' tudja,még mi....

    Mondd....láttam,te is egészségügyis vagy..
    Van értelme?

    VálaszTörlés
  79. mazsolo2!

    Hozzászólásodért érdemes volt végigolvasni az előző nyolcvanat. Hogy úgy van! (És hogy nem értik egyesek, hogy "kiért szól a harang"...) Azért a választójogod átruházásának ötletére aludj még egyet!:)

    VálaszTörlés
  80. Van, Zsófi, van értelme. Még abban az esetben is, hogy a saját gyerekem szintén sérülést szenvedett szülés során. Így is nagyon sok hálás, mosolygós tekintettel találkozom nap mint nap, mert a buktatók mellett vannak sikerélmények is (konyhanyelven fogalmazva). Engem ez éltet, hogy bár a saját gyerekem maradt a sérülésekkel azért vannak még sokan, sokan akik örömmel, gyógyultan távozhatnak az otthonukba.

    VálaszTörlés
  81. Sziasztok!

    Két éves kicsilány. Aranyszőke fürtökkel. Ül, mosolyog, játszik. beszélni nem tud. A nyakából kilógó csövek miatt. Szemével int, hogy kapcsoljam be neki a rajzfilmet.. mert a Szörny RT-t nagyon szereti... Kedvence az a kis gömbőc, akinek se teste, se - emberi szemmel normális- alakja, mégis él, mozog, szeret..
    A lányka féléves korában kezdett összeomlani. Előbb csak kezecskéi, majd lába, végül már a lélegeztetőgép nélkül a szeme sem rebben. Szülei MINDENT, életüket is elhagyták, hogfy ápolják, hazavihessék. Mire- egy riport hatására- a TB kiírta számára a mobil lélegeztetőt, és anyukája hasára tehette kiságyában a másfél évre elhagyott kedvenc Csöpibabáját, már a plafonra ragasztott csillagokat sem látta. Úgy ment el, hogy itt sem volt... Csak egy mosolyt hagyott szüleire, akik 25 évesen már csak azt hajtogatták: miért Zsófi???

    Tudjátok mennyi ilyen van???
    Az egészségügyben dolgozók minden nap átélik...
    Ki, miért legyen és ne öngyilkos???

    Hol a határ, amit ép ésszel túl lehet élni?

    Zoli

    VálaszTörlés
  82. És mi a válasz arra a kérdésre, hogy a szülők, a teljesen tönkrement beteg gyerek szülei mikor szenvednek jobban: amikor álmatlan éjszakákat, nappalokat kínlódnak gyerekük életéért, ritka moslyáért (ha van ilyen), vagy akkor szenvednek jobban amikor el kell temessék a sokat szenvedett beteg gyereket?

    Alighanem: egyforma a fájdalom. Egy szülőnek hatalmas és szívszaggató.

    VálaszTörlés
  83. Rita,tudom,hogy - általánosságban- van értelme. Rosszul tettem föl a kérdést: a mi Tomink esetében van-e?

    Akarná-e ő,ha meg tudna szólalni,ha tudna jelezni,hogy nem kér többet a mai modern orvostudományból? Hogy nem akarja többé sírni látni az édesanyját,aki mert tehetetlenül nézi nap mint nap az ő szenvedését? (egyre kevesebbszer sír az anya egyébként...megkeményedett,megerősödött (?) a szíve,hogy tovább bírja.Hogy legyen ereje tovább küzdeni.

    Miért is?

    Én sem tudom,mi a helyes válasz. Az utolsó lehelletünkig küzdeni,hogy életben maradjon, (és szenvedjen tovább),vagy hagyni őt elmenni.... Én sosem nem tudnám vállalni a Bátor Segítő szerepét.

    Gyáva vagyok.És önző. Ezért inkább nézem tovább tehetetlenül,mi következik... és belül ordítok.

    Hányan teszik még ezt?

    VálaszTörlés
  84. Igen,Zoli,tudjuk,mennyi ilyen van.
    És igen,nap mint nap átéljük. Nem csak a saját tragédiánkat,hanem másokét is.

    VálaszTörlés
  85. Szerintem ebben az esetben sem fogja megtenni a Bátor Segítő!

    VálaszTörlés
  86. Vitatható - és vitathatatlan ugyanakkor - ,hogy merő egoizmusunkból nem engedjük-e a szenvedő szerettünket elmenni, végleg megpihenni... jogokat formálunk mi emberek az élet-halál kérdése felett.

    Én naponta keresztvetéssel kelek és fekszek, naponta hálát adok a gyógyulásokért és imádkozok az elhunytakért. Rózsafűzért hordok a karomon - ezek nem csupa szimbólumok. Hiszek. És ezért képtelen vagyok belemenni ilyen vitákba, hogy élni, élni hagyni vagy sem...

    VálaszTörlés
  87. Krisztina,én sem hiszem,hogy bárki merné megtenni.
    Ha valakinek,nekem már rég meg kellett volna tennem. Tudom,hogy megváltás lenne neki is,a szüleinek,nagyszüleinek is,azzal együtt,hogy hihetetlen űrt és fájdalmat is hagyna maga után.Hiszen Tomi néha tud mosolyogni.

    Talán pont ez a legfájdalmasabb az egészben...hogy valószínűleg felfog valamit a körülötte zajló eseményekből..

    És nem,soha nem tudnám megtenni. Ösztön? Gyávaság? Reménykedés,hogy hátha mégis jobb lesz egyszer? Belül ezt szeretnénk hinni...a szívünkkel.Akkor is,amikor az agyunk felfogta már rég: nincs,nem lesz hathatós segítség.

    VálaszTörlés
  88. Ja és Zsófi... én is feltehetném a kérdést: az én lányom esetében van-e ...? Nem tettem és nem teszem. Sorry...

    VálaszTörlés
  89. Fájdalmasan nehéz erről bármit mondani!
    Le a kalappal előtted, én nem tudnám ezt csinálni, én túl gyenge vagyok!

    VálaszTörlés
  90. Azt hiszem, Tomi- és hasonló betegséggel küszködő hozzátartozók -esetében a szülők nem is mérlegelnek, egyik napot élik meg a másik után! Ők nem a múlttal és a jövővel foglalkoznak, hanem a jelennel!
    Hiszen még mosolyog!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  91. Krisztina: fején találtad... nem mérlegelnek/mérlegelünk :)

    VálaszTörlés
  92. Még annyit akartam mondani, hogy én is az eü.-ben dolgozom, immár 34 éve és mégis ilyen gyáva vagyok!

    VálaszTörlés
  93. Rita,nem tudom,a te kislányod milyen állapotban van.remélem nem olyanban,mint Tomi...Neked is sok erőt.Hited van,tudom.Anélkül nem is menne,azt hiszem.

    VálaszTörlés
  94. Rita,

    legyen béke! Bennem sok minden a helyére került Veled kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  95. Érdekes,hogy mégis mi vagyunk "Andrissal" szemben a szkeptikusok./Azok,akiket ignorálni kell :) /
    Illetve azt hiszem,nem mégis,hanem pont ezért.Mert mi látunk valós szenvedést,és tudjuk,hogy a Bátor Segítő nem létezik,nem létezhet.

    "Andrisok" viszont léteznek. Sokan. Bátrak,boldogok,küzdőszelleműek és meghalni vágyók is.

    Hogy ilyen tárgyilagosan,csaknem szenvtelenül -természetesen az esemény,az euthanazia szempontjából szenvtelenül- tudnának-e írni,mint e blog szerzője,nem tudom.Még nem találkoztam ilyen hidegfejű,higgadt Andrissal.

    VálaszTörlés
  96. Gombóc a torkomban. Andris! Tényleg itt akarod hagyni ezt a sok szerencsétlen magányos embert (velem az élen), aki a Te blogodat olvassa???!!!
    Hiszen a gazdánk vagy, a nyájad lettünk. Hallgatunk rád, szót fogadunk neked, tekintélyt ébresztesz bennünk magad iránt. Felelős vagy azért, akit megszelídítettél. (Bár ezt a kishercegesdit nem nagyon csípem, ez lett ma a közhelyek királya.) Ne hagyj itt!!!!!!!!
    Vagyis dehogynem, ha neked úgy jobb. Most megint rettentő önző voltam, de kezdem úgy érezni, hogy ebből a kis csapatból Te tudod a frankót, mi meg hebegünk-habogunk.
    Ez az írásod és a nagyapás a kedvencem. Megszerettelek rajtuk keresztül.

    VálaszTörlés
  97. Én is sok haldoklót láttam, de ilyet még soha!
    Annyira nem életszerű ez az egész történet!

    VálaszTörlés
  98. Zsófi,

    nem Titeket, nem a szkepsziseteket kell ignorálni, legfeljebb bizonyos stílusfordulatokat.:) Ha valaki, én aztán igazán elfogadom a vélemények különbözőségét.

    VálaszTörlés
  99. És valahol mégis hisszük, hiszen itt vagyunk és olvassuk nap mint nap!

    VálaszTörlés
  100. Köszönöm zsófi. Valóban nincs akkora probléma, de életreszóló ez is.
    Neked / nektek is a legjobbakat kívánom!

    VálaszTörlés
  101. Fennmarad ez a blog?
    Ideig-óráig talán. De hosszan nem, ez biztos. Ez nem olyan, mint Szasz blogja. Azé a kislányé, aki a fájdalmai mellett is harcolt az életéért, mert tudta-érezte, hogy csak ez az egy van, és hogy ő is egyszeri és pótolhatatlan.....És mindezt egy gyermek-fiatal lányka szeretetével, derüjével!

    Én Ritával értek egyek, bár ezt már kifejtettem jóval korábban. Nem ilyen egy utnak induló...sajnos én is sokat láttam.

    Az aktiv eutanáziáról pedig az a véleményem, hogy az idejét megelőző elmúlásról döntők egy kicsit istennek képzelik magukat.
    Az ilyen kedves segitők is.
    Dönteni életről és halálról???
    Szerintem simán csak gyilkolni.


    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  102. Egyébként mit írtam Andrásnak a legutolsó hozzászólásomban? Ide másolom: "három nap múlva felteszel egy fotót, amin kisfiúsan mosolyogsz, elnézést kérsz tőlünk a tréfás játékért/kísérletért, megköszönöd aktív közreműködésünket..."

    Ebből azért kitűnhet, hogy András életrajzát én sem veszem szó szerint.:)

    VálaszTörlés
  103. Én már néhány nappal ezelőtt írtam, hogy pszichológiai tanulmányaim alapján nehéz elhinni, hogy ezek az írások egy halálra készülő embertől születnek. nekem sem fért össze.

    Nagyon komoly dolgokról írtatok itt most az elmúlt egy órában. Igen, kicsit elszakadtunk ettől a témától, éppen azért, mert olyan hihetetlenné vált Andris létezése. Mégis, egy olyan értékes irányba fordultak a kommentek és az újabb és újabb Andris-bejegyzések, ami miatt azt gondolom, hogy értékes nekem ez a blog.

    Minden tiszteletem a Tiétek, amiért ilyen helyzetekkel erőt sugározva szembe tudtok nézni, munkátok során vagy gyermetekkel.

    Azt kérem, hogy Andrist is úgy tekintsétek, hogy ez a blog nem hogy legyintene erre a témára, amiről írtok, hanem éppen hogy ráirányítja a figyelmet - és fontos emberi értékeket közvetítve közben...

    VálaszTörlés
  104. Szasz blogja egy életre nyomot hagyott bennem, az ő blogját az Édesanyja folytatja!

    VálaszTörlés
  105. Krisztina, erről beszélek én is.....
    Az a kislány az életébe engedett be bennünket, és úgy küzdött, hogy a felnőtteket is megszégyenitette... Mégis, annyira emberi maradt végig, a fájdalmaival, a reményével, a félelmeivel...
    Sokszor elszorult a torkom.
    Ebben a blogban nem ezt érzem.


    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  106. Szia Andris! Mit szólsz a Női Sárdobáló Egyletből micsoda érdekes területre tévedtünk? :)
    Lehet höbörögni, ez is vélemény amit most leírok. Én ultra evolucionistának tartom magam, az én elborult világomban Tajgetosz törvény működne. A vér szerinti szülő dönthetne gyereke sorsáról. Életre és fájdalomra ítélni egy gyereket helyes? Miért nem lehet túladagolni az altatót egy ennyire szenvedő gyereknek? Kegyetlen? Nem játszhatunk Istent? Ki dönti el? Ehhez nincs joga egy embernek? Blabla. Ha párizsid a reggelidben beszélni tudna, máshogy gondolkodnál. Az embernél nincs kegyetlenebb faj. Még a saját példányaival szemben is irtozatosan kegyetlen, de mindezt cukormázba csomagoljuk. Ha az én gyerekem ilyen beteg lenne, betenném magam mellé a kocsiba az anyósülésre, elbúcsúznék tőle, és 120-szal bele a hídlábába félfrontálisan. Fájna a testem és a lelkem, de túlélném. Mindenkinek jobb lenne. Ha az abortusz legális, akkor ez miért nem? Az nem gyilkosság? Én láttam kaparós lavort, ha az nem gyilkosság akkor semmi. Érzitek a képmutatást az eutanáziával kapcsolatban?

    VálaszTörlés
  107. Lia,nem olvastam ezt a hozzászólásodat. :) De bárcsak igazad lenne :)

    VálaszTörlés
  108. Erre szokták azt mondani, hogy nem vagyunk egyformák!
    De ennyire?.....

    VálaszTörlés
  109. Csak két kérdésem van:

    1. a szerveidről rendelkeztél már? (Kár, hogy nem jutott eszedbe, ugye? Jó bejegyzés lett volna; sajnos "kifutsz az időből". )
    2. a Google AdSense-t a "halálod" után hány nappal állítod be?

    egy szkeptikus

    VálaszTörlés
  110. Élesben nem tennéd meg Kapen! Nyakamat rá!

    VálaszTörlés
  111. Én is olvastam Szasz blogját. Akkor megfogadtam,soha többé ilyet,van nekem elég saját fájdalmam is.
    Erre mit tesz Isten,itt vagyok.
    (Igaz,ezt nem tudtam komolyan venni.:P)

    Ellenben a téma nagyon érdekes,és lehet rajta rágódni,akár hiába is.

    VálaszTörlés
  112. Kapen, ez nekem most durva volt:
    "Ha az én gyerekem ilyen beteg lenne, betenném magam mellé a kocsiba az anyósülésre, elbúcsúznék tőle, és 120-szal bele a hídlábába félfrontálisan."
    Bocsi, de akkor bárcsak mennél mellé és maradnál ott te is.

    Mondom, bocsi - ez is csak egy vélemény

    VálaszTörlés
  113. Női Sárdobáló Egylet!:DDDDDD.Ez nagyon jó.Köszi!:DDD

    VálaszTörlés
  114. Kapen, nem emlékszem, hogy azt mondtam volna, hogy támogatom az abortuszt....
    Akinek van beteg gyermeke, mégsem öli meg. Talán mert szereti, és mert látja rajta, hogy tud örülni, és lehet ő is boldog.
    Meséld el, milyen mértékü fogyatékosságtól ölnél? Ha vak, akkor már haljon meg? Vagy ha siket? Esetleg végtaghiányos? Menjen a kemencébe a dawn-kóros? Akkor is, ha megtanul irni-olvasni-szeretni-zongorázni, és azt is mondja-mutatja, hogy SZERETLEK?
    Ha idáig jutottunk Tajgetosz óta, akkor több volt a fáradtság, mint az út....

    p.s. ha édesanyád lebetegedne, őt is megölnéd?
    Nem kell válaszolnod...

    VálaszTörlés
  115. Kapen,hidd el,nem tudnád megtenni.

    Pedig az eszem nekem is azt súgja,hogy jobb lenne így mindenkinek.Annak is,aki menne,és elege van az úgynevezett életből,és annak is,akinek más vegetálásához kell asszisztálnia,és ha más jellegű,de érdemben hasonló fájdalmakat átélnie.

    De - akkor - sem - tudnád - megtenni.

    VálaszTörlés
  116. Ha lenne 14 napja a gondolkodásra, biztos, hogy nem lenne Bátor Segítő!
    Ilyesmit indulatból, tehetetlenségből szoktunk mondani! Ez egy természetes emberi reakció a védekezésre! Nem több, nem kevesebb!

    VálaszTörlés
  117. Jó kérdés..."az édesanyádat megölnéd?"

    Én úgy képzelem,és ez megint csak fikció,hogy ha az Édesanyám szenvedne,kínlódna,és kérné,vessek véget annak,amit ő már nem kíván,talán könnyebb lenne...őérte.Mert őt szeretem a világon a legjobban.

    De azt hiszem,rögtön utána én is belehalnék,soha többé nem akarnék azzal a tudattal élni.

    Gyilkosság a megváltás? Kinek a szempontjából az? A társadaloméból? A sajátomból? Mert az,aki sírva könyörög érte,hogy hagyják meghalni,és segítsenek neki,nem hinném,hogy annak tartaná...

    Emlékeztek,volt egyszer ezer éve egy F.S. riport egy édesanyával,aki megölte a saját talán tizenkét éves kislányát (hajszárítót dobott a fürdőkádba).Nem emlékszem pontosan,mi volt az oka...a gyerek sírt érte,hogy tegye meg.És megette....

    VálaszTörlés
  118. Életet elvenni: gyilkosság.
    És élni ezzel a tudattal... hát én nem lennék képes.

    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  119. Igen, megtette! Emlékszem!
    Felfoghatatlan még mindig számomra!
    Beteg volt a kislány, de nem emlékszem, hogy mi volt a baja!
    A napokban hozták meg az ítéletet, felfüggesztettet kapott érte!
    Megbüntette saját magát egy életre!

    VálaszTörlés
  120. Bocs, Andris, hogy eltereltem rólad a témát.
    Rita ápolónő vagy, minden nap látod a fájdalmat és a szenvedést. Helyes-e valakit mindennap fájdalomra, szenvedésre, kiszolgáltatottságra ítélni? Ha valakit mindennél jobban szeretsz, nem kímélheted meg a további fájdalomtól? A hol a határra meg azt mondom, azért a kétéves kislány esete már ezen a határon túl van az én felfogásom szerint. Félreértés ne essék, nem akarok szülők lelkébe gázolni ezzel. De amikor családtagod 3 éve van a halálsoron, amikor gyerekkori cimborád testében focilabdányi daganat van és morfium nélkül önkívületi állapotba kerülne a fájdalomtól, akkor az ember elég sok mindenen elgondolkodik. Mi lenne jó NEKI? Nem nekem, NEKI.

    VálaszTörlés
  121. Látjátok? Mégis csak vannak Bátor Segítők!

    VálaszTörlés
  122. Ha jól emlékszem nem hajszárító volt az.Igaz ezeket soha nem is akarom megtudni,amiket leírtatok.Én is tudnék példát felhozni(igaz csak ismerős),de Ti már eleget leírtatok:(.

    VálaszTörlés
  123. Anyámmal egyezséget kötöttem még évekkel korábban. Ha agyhalott szobanövénnyé válik, ő vagy én, megtesszük a másikért. A szerveinket pedig felajánjuk átültetésre.

    VálaszTörlés
  124. Nagyon értékes és tanúlságos kommenteket írtatok délután óta. Fenntartom a véleményem, igenis ér valamit ez a blog, akár svindli, akár nem. Szinte mindenkinek van egy fájdalmas történés, tragédia az életében, vagy a környezetében. Talán jó kiadni az embernek magából, megnyugvást, megkönnyebbülést hoz. Továbbra is köztetek maradok.
    Zoli

    VálaszTörlés
  125. Én sem emlékszem,mert kiskamasz voltam talán,de nagyon mély nyomot hagyott bennem.

    Nem is tudtam,hogy idáig húzódott az ügy.

    "Andris"!

    Látod,lehet őszintén beszélni a nyűgjeinkről,fájdalmunkról.Nem csak neked van.
    Egyébiránt - ha olvastad a korábbi hozzászólásaimat- én meg tudom érteni,ha valaki nem akar tovább itt maradni.

    De..Gondolkoztál azon,hogy a te "Bátor Segítőd " milyen tudattal fog túlélni téged? Hogy fogja feldolgozni? Fel lehet-e egyáltalán? Mi lesz,ha kiderül,és lakolni fog érte?
    Ha tudnád,hogy bebörtönzik majd a tettéért,akkor sem állnál el a szándékodtól?

    Kérlek,válaszolj....ez jobban érdekel engem (talán írhatom: minket) ,mint a Hagymácskás és Nagypapás történetek...

    VálaszTörlés
  126. Kapen,te most egész másról írsz.Más agyhalottként,gépekkel életben tartva tudat nélkül feküdni,és más félig-meddig tiszta tudattal,élőhalottként - a halált kívánva - vegetálni.

    VálaszTörlés
  127. Érdekes felvetés Kapen!
    Én már annyi mindenről beszéltem a lányommal, hogy mi legyen, ha elmegyek, mik a kívánságaim, hogy szeretném, ha rendezné a dolgokat körülöttem, de ez a téma még nem jutott az eszembe, mert ha a halálra gondolok, mindig úgy képzelem, hogy gyors lesz!Még ebben is naiv vagyok!
    Tudod, most feladtad a leckét, ki kell találjam, hogy abban az esetben, ha mégse lesz olyan szerencsém, hogy gyorsan átmehetek, akkor mi legyen!??

    VálaszTörlés
  128. De ilyet nem kérhetek tőle!
    Ezt nem tehetem meg! Annál jobban szeretem!
    Ez őrültség lenne, ekkora teherrel hogy is tudna tovább élni!?

    VálaszTörlés
  129. Zsófi én nem érzékelem a határt a két dolog között, kérlek fejtsd ki.

    VálaszTörlés
  130. Krisztina mi a rosszabb:
    - tudni egy anya (súlyos) utolsó kívánságát, vagy
    - kételyek közt vergődni, hogy vajon mit akarna ha látná magát agyhalottként?

    VálaszTörlés
  131. Kapen...ha valaki agyhalott,a szerveit gépekkel tartják életben.Remélhetőleg addig,amíg tud másokon (szerveivel) segíteni,ha életében nem tiltakozott,illetve a rokonai sem teszik.

    Az,amiről én beszélek,egész más.Olyan,még öntudatánál lévő (tehát véletlenül sem agyhalott) emberekről írtam,személyes családi érintettség ill. a munkám révén is,akik igen súlyosan fogyatékosak, csak vegetálnak -nagyjából tiszta tudattal-,illetve van,hogy nem is tudjuk,mi jut el hozzájuk a külvilágból,csak sejtjük...ha van mosoly,sírás,egy riadt tekintet.

    Agyhalottnak lenni egy szerencsés állapot.Nincs már fájdalom. Nincs tovább szenvedés.

    Ez az alapvető különbség.

    VálaszTörlés
  132. Én nagyon nehezen kezelem a bizonytalanságot a lebegést. Nekem az 1 gomb való. De nem vagyunk egyformák, és ha mindenki nyomhatna egy gombot szerintem fele-felére jönne ki. Ezért nem lesz az eutanáziában sem sose jó törény, vagy jó döntés. Annyira sokszínűek vagyunk az eltérő környezet, nevelés, emberi kapcsolatok miatt, hogy egyszerűen nem lehet kijelenteni, hogy jó vagy rossz. Mint az angyalok és a démonok örök harca...

    VálaszTörlés
  133. Nincs rosszabb a bizonytalanságnál.Annál a biztos rossz is jobb.Szerintem is.

    Az agyhalál biztos.Az már visszafordíthatatlan,megmásíthatatlan,többtagú bizottság mondja ki a végső "ítéletet".

    A Tomikák pedig szenvedhetnek tovább.Mert így etikus.Így való.Így emberséges,ezt tanultuk,ezt vésték belénk,ezt mondja az ösztön,a hitünk,a neveltetésünk,az eskünk.

    Csak a beteg szeme kér mást.Az pedig nem elég.

    VálaszTörlés
  134. Az én kórházi tapasztalatom az, hogy elméletben lehet, de gyakorlatban biztos, hogy nem lenne fele-fele az arány!

    VálaszTörlés
  135. Zsófi köszönöm a kifejtést.
    Egyébként nem vagyok egy állat, aki a vakokat, stb. máglyára vetné. Nem egy testi fogyatékos haverom van, és rengeteget tanultam tőlük még felnőtt fejjel is. :) A vakokkal meg furcsa mód nagyon jól kijövök, ma is jót röhögtünk eggyel, ahogy navigáltam. :)
    Sajnos van kommunikációra képtelen élőhalott, de nem agyhalott a családban, és amikor a szemébe nézek, mindig azon töprengek, hogy hogyan segíthetnénk neki? Ő mit szeretne?

    VálaszTörlés
  136. Lehet már csak ketten maradtunk!
    Mindenesetre, ha ilyeneken töprengsz, akkor Te egy nagyon jó ember lehetsz!
    Elbúcsúzom Tőletek, elalvás előtt még megpróbálom kihozni magam ebből a jelenlegi állapotomból, nyugodalmas jó éjszakát kívánok mindenkinek!
    Lassan már csak 2 nap lesz hátra!/Andris!/

    VálaszTörlés
  137. Kapen tudom,mi vezérelt,amikor azt a durvának tűnő hozzászólást írtad.Tudom,hogy nem vagy állat,mert ilyen annak is megfordul a fejében,aki nem tudja megtenni,és leírja,hogy nem is tudná megtenni,de ő maga is belehal (nap mint nap) a másik szenvedésébe..

    Korábban én sem azokról a fogyatékosokról írtam,akik tudnak teljes életet élni.Mert akarnak, mert van rá lehetőségük is,mert nekik jó így,elfogadták,hogy így is lehet boldogan élni,és a környezetük is elfogadta őket.

    Itt most egész másról volt szó órák óta...vegetációról,szenvedésről,magatehetetlenségről,
    kiszolgáltatottságról.Kíváncsi vagyok,"Andris" reagál-e.
    Jó lenne tudni az ő véleményét is erről a témáról...ha már az az alcíme a blogjának,ami..

    VálaszTörlés
  138. Szerintem most érkeztünk meg :)

    VálaszTörlés
  139. Jó éjt a még ébren levőknek! Holnap (még) folytathatjuk.

    VálaszTörlés
  140. Jó éjt nektek is.

    Neked is,"Andris". Remélem nem szerveztük nagyon át az életedet. :)Szeretném azt hinni,hogy holnap választ kapok a hozzád intézett kérdéseimre,illetve a levegőben lógókra is.
    Most pedig próbálok optimistán elaludni :)

    VálaszTörlés
  141. Döbbenet, hogy a tudatos halál lehetôségének a gondolata milyen közösségformáló és kommunikáció-serkentô hatással bír!

    A tudatos halál elgondolkodtat és akár még az is elôfordulhat, hogy tudatosabb életre késztet.
    Az általános nihilhez képest, ezt akár eredményként is el lehet könyvelni.

    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  142. Gyerekek ez a kommentrekord! 150+1 :))
    Megdöntöttétek az este :))

    VálaszTörlés
  143. Szép jó reggelt, hát nem semmi, amit itt levágtatok az este! :-)

    Na ugye, momndtam én, hogy Rita nem is olyan rossz a maga módján! :-)Igazi érző csaj! Attól, hogy nem hisz, azért nem érzéketlen! Örülök, hogy BÉKE van!

    Legyen szép napotok!

    VálaszTörlés
  144. Jól van, ez így helyes...
    "Legyetek jók, ha tudtok".
    Persze, hogy tudtok :)

    VálaszTörlés
  145. hol marad a mai történet??

    VálaszTörlés
  146. Sziasztok, én is most jutottam gép elé, de csodálkozom, hol a mai poszt.

    VálaszTörlés
  147. Lassan függők leszünk, m?
    Én is ezért jöttem, hogy rákérdezzek.

    VálaszTörlés
  148. Kezdődhet a találgatás... ettől féltem...

    VálaszTörlés
  149. Elvileg még van két nap!

    Még nem született meg Andris a mai költemény??? Türelmesen várjuk!

    VálaszTörlés
  150. Renáta,nem hinném,hogy az van, amire gondolsz, ne aggódj

    VálaszTörlés
  151. Én eddig csak olvastam...azt hiszem,a tegnapi kommentek magukért beszéltek.Arról szóltak,amiről ennek a blognak az elejétől fogva szólnia kellett volna.Végre lett értelme,nem csak egy a többi,szép és kevésbé szép élményekkel telitűzdelt blogból.

    Egy kis gond akadt azért valószínűleg: a tegnap esti kommentelők más irányba vitték el a blogot.Andris nem számított erre... és a mára (elő)készített Andris írás a tegnapiak után nem illett volna ide. Kíváncsi vagyok,mi fog történni....remélem nem tűnik el idő előtt a blogíró,engem is érdekel,mit válaszol a neki feltett kérdésekre.

    VálaszTörlés
  152. 2 nap múlva is sokan kérdezgetni fogják, hogy : " mi van" ???? És csak azértse' fogunk választ kapni....senkitől. Mint ahogy most sem.

    VálaszTörlés
  153. Gyerekek, tesztelnek minket, hogy hogyan reagálunk a bejegyzés szünetre :))

    Vagy egyéb program adódott. Vagy nincs internet... vagyk imerült az ihletből, ötletből :)

    Vagy még nem sikerült elolvasnia a rekordmennyiségű kommentet Andris. ;)

    VálaszTörlés
  154. Zsófi:

    "A Tomikák pedig szenvedhetnek tovább.Mert így etikus.Így való.Így emberséges,ezt tanultuk,ezt vésték belénk,ezt mondja az ösztön,a hitünk,a neveltetésünk,az eskünk.

    Csak a beteg szeme kér mást.Az pedig nem elég."

    Borzasztó lehet ilyen betegeket gondozni.Akik a szemükkel könyörögnek a kegyes halálért.

    VálaszTörlés
  155. Azért elég lehet végigolvasnia a tegnap született hozzászólásokat, az tény :)
    Majd meglátjuk, befolyásolták-e a mai bejegyzés témáját. Lehet, hogy újat kellett írnia, ezért a késlekedés.

    VálaszTörlés
  156. Szia Rita, biztos ezekről van szó...

    Vagy tényleg tesztelés alatt állunk! :-))

    VálaszTörlés
  157. Eddig türelmes voltam, de most már a kérdőjelek igen csak ugrálnak bennem.
    Lehet, nem 14, csak tizenkettő?

    VálaszTörlés
  158. "m"!

    Nem "attól" félek, hanem attól, hogy most mindenki el fog kezdeni találgatni...

    VálaszTörlés
  159. Eddig is csak találgattunk, nem? De én már tényleg ideges vagyok.

    VálaszTörlés
  160. Sziasztok!
    Hát, lehet, hogy van aki máshogyan látja, de szerintem ez a blog, illetve a kommentjei most értek el a célhoz. Most hangzott el a lényeg, most mutatkozott meg, mennyire emberi tud lenni mindenki. Őszintén bevallom én Andris sztorijait már csak átfutom, egyszerűen nem ragadták meg a figyelmemet, ellentétben a kommentekkel. Mert a fenti történetekről, sorsokról beszélni kell...

    VálaszTörlés
  161. Zsuzsanna, ez igaz, viszont - ah megint jövök a hülyeségemmel, és úgy döntöm, hogy elhiszem hogy ő egy "olyan" Andris, amit magáról írt, akkor igenis kíváncsi vagyok, hogyan szól hozzá, hogyan befolyásolja az írásait amiről itt szó volt. A tegnapi poszt szép példája volt, ahogyan a kommentelőkhöz kapcsolódott. Várok ma valami hasonlót...

    VálaszTörlés